motorkerékpár

Négyéves fiát ültette közúton motorra, de jött egy autó, amire nem számított

2023.04.23.

Az Egri Járási Ügyészség a büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztéséről határozott azzal a férfival szemben, aki Eger egyik utcájában engedte a kiskorú gyermekének, hogy motort vezessen.

A járási ügyészség határozata szerint a férfi még 2020 tavaszán Eger egy csendes utcájában az 50 köbcentis kismotorját átadta a fiának azért, hogy a gyermek azzal az – egyébként általában forgalommentes – úton közlekedjen. A gyerek a közlekedés során védőfelszerelést, és becsatolt bukósisakot viselt, baleset pedig nem történt. A fiú közlekedése során folyamatosan mögötte haladt az apa is az általa vezetett motorkerékpárral.

 

A kiskorú által vezetett jármű segédmotor-kerékpárnak minősül, mely egyébként éppen kisgyermekek részére készült azért, hogy a motorkerékpár vezetésében jártasságot szerezhessenek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a közúton is vezethetik, mert a négyéves gyermek a forgalomban történő részvételre – a gépjármű közúton történő vezetésére – koránál fogva nem alkalmas. Így az apa azzal, hogy gépi meghajtású jármű vezetését a közúton arra alkalmatlan személynek engedte át, elkövette a járművezetés tiltott átengedésének vétségét.

Az ügyészség az ügy összes körülményének mérlegelése alapján lehetőséget látott a feltételes ügyészi felfüggesztés – mint a bírósági eljárást elkerülő megoldás – alkalmazására. Az Egri Járási Ügyészség a feltételes ügyészi felfüggesztés időtartamát egy évben állapította meg, mely, ha eredményesen telik el, a gyanúsítottal szemben az eljárást az ügyészség megszünteti.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
ügyészség

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A BYD egyre komolyabb ambíciókat mutat a japán autópiacon: a vállalat a hírek szerint már idén....
2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
Az európai autóipar történetének egyik legsúlyosabb átalakulása zajlik: a német iparág vezetői....
2026.05.21
A Wizz Air szerint felkészült a 2026-os nyári csúcsszezonra: az év első négy hónapjában....
2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....