rali-ob

Nehéz versenynek ígérkezik a 49. Mecsek-rali

2015.10.13.

A szervezők szerint technikás verseny lesz az országos ralibajnokság idei záró futama, a hétvégén sorra kerülő 49. Mecsek-rali.

Az úgynevezett Historic Eb-futamot magában foglaló esemény hétfői sajtótájékoztatóján Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke hangsúlyozta, hogy a Mecsek-rali az egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező hazai autóverseny, amely jövőre lesz 50 éves, s a félévszázados jubileumot 2016-ban méltó módon, egy nemzetközivé fejlesztett viadallal szeretnék majd megünnepelni.

Berényi Ákos, az MNASZ rali szakágvezetője azt mondta, nagyon kemény erőpróba vár a versenyzőkre, s ezt a meteorológia által beharangozott eső még tovább fogja nehezíteni. Hozzátette, hogy a gyorsasági szakaszokat jó minőségű aszfalton, technikás útvonalon kell teljesíteni.  Ezekből a szakaszokból szombaton négyet, vasárnap hármat rendeznek.

A viadal nívós helyszíneket is érint, miután a pénteki prológot a pécsi repülőtéren tartják meg, ahol a nézők közelről találkozhatnak a pilótákkal, ugyanakkor látványos kiegészítő programokkal is igyekeznek szórakoztatni őket a rendezők. Nagy Csaba, a szervezőbizottság elnöke arról beszélt, hogy az egyik gyorsasági szakasz a híres Pécsváradi Leányvásár rendezvény helyszíne mellől, a település központjából rajtol majd, az ünnepélyes eredményhirdetést pedig Pécsett, a Széchenyi téren tartják meg.

Az idei Mecsek-rali érdekessége, hogy a verseny útvonalába hétéves szünet után bekerült a trefort-pusztai gyorsasági szakasz, amely természetvédelmi területen zajlik majd, így oda a nézők sajnos nem mehetnek be. Vári Attila, a rendező Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy Pécs önkormányzata négy éve szállt be a rali szervezésébe, az esemény a város első öt toprendezvénye közé tartozik, a nézők számát tekintve pedig a legnépszerűbb.

A sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a versenyre eddig közel 150 nevezés érkezett be, ebből 55 az országos rali bajnoki-, 41 a Historic Eb-futamra, a többi pedig a rali2 ob-re. Az indulók között ott lesz a hétszeres bajnok ifj. Tóth János is, aki idén hároméves szünet tért vissza, de már nincs esélye az újabb elsőségre, mert az már korábban eldőlt, hogy a bajnoki címet ebben az évben a Herczig Norbert, Bacigál Igor kettős nyeri. A Szőke Tamás navigátorral versenyző ifj. Tóthnak matematikai esélye még van a második hely megszerzésére, de ehhez 19 pontos hátrányt kellene ledolgoznia Kazár Miklóssal szemben, ezért inkább a harmadik pozíció megtartására lát reális esélyt.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....