Szlovákia

Nem élte túl a frontális ütközést a vétlen fiatal édesanya, gyermeke is a kocsiban volt

2024.03.28.

Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött frontálisan. Az esetet követően három személyt és egy kisbabát szállítottak kórházba. A gyermek édesanyja végül belehalt sérüléseibe - írja a magyar nyelvű szlovák hírportál, a parameter.sk.

Az eset röviddel déli 12 óra előtt történt Nagyszombat és Ružindol között. A rendőrség közlése szerint egy 30 éves férfi eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba és frontálisan ütközött egy Nissannal. Utóbbit egy 34 éves nő vezette, rajta kívül pedig a kocsiban volt még egy hónapos gyermeke, valamint a kicsi 66 éves nagyanyja.

Az ütközés olyan erős volt, hogy a járművek darabjai nagyobb területen szétszóródtak. A BMW lerepült az útról és az oldalára dőlt. A sofőr vélhetően nem volt bekötve, ugyanis kirepült a járműből. Az arra járó autósok, valamint a közeli hétvégi házakból igyekeztek az emberek a sérültek segítségére, illetve hívták a mentőket.

A helyszínre három mentőautót és egy mentőhelikoptert vezényeltek ki. A két nőt többszörös sérülésekkel szállították a nagyszombati kórházba. Az orvosok minden igyekezete ellenére a fiatalabbik nő életét már nem tudták megmenteni. Gyermekét is kórházba szállították, de ő szerencsére nem sérült meg.

A BMW sofőrje az autó széttört szélvédőjében hevert, a tűzoltók szabadították ki. Orvosi jelentések szerint súlyos fej- és mellkasi sérüléseket szenvedett, mélyaltatásban szállították a ružinovi kórházba. Állapota kritikus, az orvosok az életéért küzdenek.

TV JOJ információi szerint nem kizárt, hogy a baleset gyorshajtás miatt történt. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.17
77 kilowattórás akkumulátorral és 286 lóerős, hátul hajtó villanymotorral teszteltem az ötajtós,....
2026.03.17
Egy durrdefekt nemcsak a sofőr, hanem a körülötte közlekedők életét is egy pillanat alatt veszélybe....
2026.03.17
Tavaly december óta a világ legnagyobb és legfejlettebb járműbiztonsági tesztközpontjában teszik....
2026.03.17
Egy forgalomból kivont autóval, a tiltó jelzés ellenére, a kanyarodósávban a záróvonalat átlépve....
2026.03.17
A legendás Can-Am márka (www.brp.com) hazai importőre, a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) a....
2026.03.16
Az elektromos autó kínálat az olcsó háromkerekűtől a prémiumszegmens luxus autóig terjed, ami....
2026.03.16
2025-ben a Škoda Auto Group újabb rekordévet zárt. A 2024-es stabil teljesítményre alapozva a cseh....
2026.03.16
Az MG bemutatta az első hivatalos képeket a hamarosan érkező MG 07 modelljéről, amely megörökli a....
2026.03.16
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs,....
2026.03.16
A japán pilóta és navigátora, Aaron Johnston a sok második hely után végre győzni tudott Kenyában a....