Opel

Nem okozott csalódást az elektromos Opel Astra

2024.05.22.

Az Opel új fejezetet nyitott az új Astrával, Európa egyik legnépszerűbb kompakt autója már elérhető teljesen elektromos változatban is. Teszteltük a 156 lovas villany Astrát.

Az elektromos modellek (a kombi is lehet villanyos) megjelenésével a vásárlók gazdag hajtáslánc-kínálatból választhatnak. A belsőégésű erőforrások (dízel és benzines) mellett az Astra és az Astra Sports Tourer villamosított plug-in hibrid és immár teljesen villanyos hajtással is elérhető.

astrae5

Hogy néz ki?

Dögös az új Astra és ez igaz az elektromos verzióra is, amely a rendszám színén és a kipufogó hiányán kívül nem igazán különbözik a többi Astrától. Hossza 4,38 méter, szélessége 1,86 méter, magassága 1,49 méter, tengelyek közötti távolsága 2,68 méter. A csomagtartó alaphelyzetben karcsú, 352 literes, a 60:40 arányban osztott hátsó üléseit (majdnem síkba) ledöntve 1,27 köbméteres, könnyen pakolható üreget kapunk. A töltőkábeleknek nincs külön helyük. Aki inkább a németeknek hisz, az rosszabb számokkal kell hogy megbarátkozzon, az ADAC német autóklub mérései szerint a csomagtartó VDA szerint mérve 260-1080 literes.

astrae_csomagtarto

Az utastér komor, a vagány külsőhöz képest kissé elszomorító. Az ergonomikus ülések jól tartják a hátat, hosszabb út során sem fárasztanak. Hátul sem szűk a kocsi, de azért nem a kombi kényelmét adja.

A teljesen digitális műszerfal két, egyenként tíz hüvelykes fekvő formátumú kijelzőt ad. A szélvédőre vetített kijelző tartalma hasznos és jól látható, nem zavarja a kilátást. A klíma külön fizikai gombokat kapott, az ülés- és kormányfűtés azonban már nem, de szerencsére nem a menüben, hanem a képernyő alatti érintésérzékeny felületen kell keresni.

astrae_belso

Hogy megy?

A villanymotor 156 lóerős (a 115 kW), fogatónyomatéki csúcsa 270 newtonméter. Az elektromos autók végsebességét általában 160 kilométer/órára korlátozzák a gyártók, az Astra Electric csúcssebessége azonban 170 kilométer/óra is lehet. A vezető, igényei szerint három menetmód (takarékos, normál és sport, ennek megfelelően a nyomatékcsúcs 220, 250 és 270 lehet) közül választhat - jelentős a különbség köztük a villanymotor vehemenciáját, a menetpedál érzékenységét tekintve. A 156 lóerős csúcsot is csak sport módban tudjuk élvezni, normálban a villanymotor 136 lóerőt, takarékos módban pedig csak 108 lóerőt használ.

astrae1

A lítiumion-akkumulátor bruttó kapacitása 54 kWh (a nettó 50,8 kWh), a 102 cella 17 akkumodulja (névleges feszültsége 377 V) papíron 416 kilométer hatótávolságot (WLTP norma szerint mérve) feltételez, ami a tavaszi jó időben, autópályát csak ritkán használva teljesen reális. Akár többet is, legfeljebb 420-440 kilométert is bevállaltam volna, a teszthét végén mért fogyasztás - 12,1 kilowattóra/100 kilométer - erre esélyt is adna. Ez amúgy jobb, mint a gyártó által megadott adat - miközben nem éreztem úgy, hogy vánszorogtam volna. Sőt, ebben volt egy dobogókői oda-vissza, rendes tempóval.

astrae_fogyasztas

A töltési folyamat is lehet gyors, akár 100-115 kW-os egyenáramú töltéssel az akkumulátor 30 perc alatt 80 százalékra tölthető ideális körülmények között. Alapáron jár az otthoni wall boxszal használható 11 kW-os háromfázisú fedélzeti töltő. Nekem ilyen nincs (még) a garázsomban, a 230 voltos töltővel kicsivel tovább tart, de reggelre mindig eleget töltöttem, hogy a napom ne csússzon meg sehol.

Milyen vezetni?

A folyadékhűtéses, hőszivattyús akkumulátort a padlólemezbe építették, így nem vesz el helyet sem az utas- sem pedig a csomagtérből. Az akkumulátor alacsony beépítése jótékonyan hat az Astra Electric menetstabilitására is.

vezetes

Az asszisztens rendszerek (az automatikus vészféktől az aktív sávtartón át a fáradtságjelzőn keresztül egészen a hátsó keresztirányú forgalomfigyelőig vagy a félautomata sávváltásig) aktívak és gyakran beleszólnak a vezetésbe, de nem elviselhetetlenül agresszíven. Fontos biztonsági felszerelés mátrix LED-fényszóró, amely összesen 168 fénydiódával világít.

astrae3

Futóműve inkább feszes, mint kényelmes, a kátyúkat nehezen tűri, de cserébe a sportos kanyargózás tetszik neki. Az üresen 17 mázsa tömegű Opel Astra Electric 110-130 kilométer/óra sebességig élénk, fölötte már nagyon elnyúlik a gyorsulás, érezni, hogy kevés a lóerő és kevés a nyomaték. Álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 9,2 másodperc alatt gyorsul fel, ami jelzi, hogy nem versenyzésre szánták. A kormányozhatóság is jelzi ezt, a kormányzás túl könnyű. Jók - teljesen természetes érzetet adnak - a fékek. Van lassító üzemmód is, a váltó B állásába kapcsolva intenzívebb az akku visszatöltése.

valto

Mennyibe kerül?

Itthon kedvezőbb árú Edition és jobban felszerelt GS Line csomaggal vihető a villany Astra. Utóbbihoz járnak sportülésekkel, sportos a lökhárító, kéttónusú a fényezés, látványosak a 18 hüvelykes aerodinamikus felnik. Az autó alapára 2024 májusában kedvezménnyel 16,29 millió forint, amelyhez céges vásárlással 3,6 millió forint állami támogatást lehet igénybe venni.

Kép és szöveg: Biró Csongor

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.06.16
Ötven vadonatúj csuklós dízelautóbuszból álló flotta érkezik jövőre a fővárosba. A modern,....
2024.06.16
A Monacói Nagydíjon leleplezett Purespeed Speedster a limitált szériás, exkluzív Mythos sorozat....
2024.06.16
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Gyógymód. ..
2024.06.16
A Legfelsőbb Bíróság új ítélete: a részegség „ránézésre” is megállapítható. ..
2024.06.16
Egy évvel a centenáriumi győzelem után a Ferrari megismételte a bravúrt a Le Mans-i 24 órás....
2024.06.16
Ambivalens érzéseket támaszt bennem használttesztünk mai főszereplője, hiszen még annyira fiatal,....
2024.06.16
Egy európai központú, globális piaci elemző szervezet összeállította a legjobb fiatal használt....
2024.06.16
Már csak egy hét és újra eljön a Múzeumok Éjszakája, június 22-én az ország számos pontján várják....
2024.06.16
Súlyos közlekedési baleset történt vasárnap kora délután az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.06.16
A dél-karolinai Charleston melletti gyárban megkezdődött a Volvo új elektromos zászlóshajó SUV-ja....