rali-ob

Nem pótolják a Székesfehérvár-ralit, így megvan, hogy kik az idei magyar bajnokok

2025.09.20.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) Rallysport Bizottságának (RSB) közleménye szerint nem pótolják a nyáron elmaradt Székesfehérvár-ralit, ami azt jelenti, hogy a november elején sorra kerülő Zemplén-rali eredményeitől függetlenül megvan, hogy melyik páros nyerte a szezont.

A Német Gábor, Németh Gergely (Skoda) páros az abszolút magyar bajnok. Az RSB a tájékoztatásában úgy fogalmazott, hogy az eredetileg július közepére kiírt fehérvári futam pótlására "a bizottság eltérő helyszínen és talajon, a potenciális szervezővel és a versenyzőkkel történt egyeztetést követően nem ad engedélyt".

A közlemény kitér arra is, hogy a szerencsi központtal november 7. és 9. között sorra kerülő Zemplén-ralin "a helyezések után járó bajnoki pontok az eredeti bejelentés szerint, szorzó nélkül kerülnek figyelembe vételre a bajnoki tabellán".

Ennek nyomán az idén megrendezett négy országos bajnoki futamból hármat - a győrit, a pécsit és a veszprémit - megnyerő Német, Németh duó előnye már behozhatatlan, így a 2025-ös abszolút magyar bajnoki cím az övé lett.

"Ezért dolgoztunk, ezért küzdöttünk, megtettünk érte mindent, és most valóra vált az álmunk, megnyertük a bajnoki címet! Köszönjük mindenkinek, aki segített minket ebben, elmondhatatlanul boldogok vagyunk" - írta a páros a Német Motorsport Facebook-oldalán.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....