Űrkutatás

Nem sikerült pályára állítani az iráni műholdat

2020.02.10.

- Nem sikerült Föld körüli pályára állítani a saját fejlesztésű iráni műholdat - ismerte el vasárnap egy katonai forrás a televízióban. 

- A felbocsátás sikeres volt, elértük fő céljaink többségét, de a tervezettek ellenére a Zafar műhold nem érte el az orbitális pályát - mondta a forrás az állami televízióban. A kísérlet egy programsorozat újabb lépése volt, amely nyugtalanítja az Egyesült Államokat. A tengerentúli nagyhatalom azért aggódik, mert azok a nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták, amelyekkel Irán szatelliteket bocsát fel, nukleáris töltetekkel felszerelve háborús célokat szolgálhatnak. Teherán szerint fejlesztései békés szándékúak, és sohasem törekedett atomfegyver előállítására.

Mohammad Dzsavád Azari-Dzsahromi iráni kommunikációs miniszter korábban azt mondta, hogy a Zafar műhold elsőként Kászim Szulejmáni képét fogja sugározni, azét a tábornokét, akit az amerikai légierő január elején Bagdadban likvidált. Ő az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű elitegységének parancsnoka volt. Ez az alakulat külföldön folytatott hadműveleteket. Irán 2009-ben állította Föld körüli pályára első műholdját, amelyet 2011-ben és 2012-ben újabbak követtek. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
A Lexus elektromos SUV-ja, az RZ a márka villanyautós stratégiájának kulcsmodellje. A friss....
2026.03.19
Két gépkocsi ütközött össze az M43-as autópálya 18-as kilométerszelvényénél, Szeged térségében, a....
2026.03.19
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.03.19
Az ikerturbós V6-os motorhoz nem feltétlenül illik a konnektor, talán illúzióromboló is, de a világ....
2026.03.19
Mutatjuk, mi várható.   ..
2026.03.19
A BMW 3-as a bajor prémiumgyártó legmeghatározóbb modellsorozata. Egy ikon, amely az elmúlt fél....
2026.03.19
 A Porsche ausztráliai jelenlétének 75. évfordulóját köszöntő ünnepségek részeként a Porsche Cars....
2026.03.19
Árokba borult egy kamion csütörtökön az M4-es autóút 181-es kilométerszelvényénél, Törökszentmiklós....
2026.03.19
A Forma–1 növekvő kínai népszerűségét látva a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton és a jelenlegi....
2026.03.19
Alaposan átalakították az első generációs Toyota Celicát, hogy a SEMA tuningshow sztárja lehessen. ..