fejlesztés

Nem tudni, mikor lesz átjárható a Duna alatti alagút

2019.03.24.

Folyamatban van a Duna felvízcsatornája alatti alagút átépítésének elvi építési engedélyezési eljárása. A tervek szerint megnyitnák az alagutat az autósok előtt Szlovákiában - írja a pozsonyi ujszo.com 

A Vízépítő Vállalat (VV) úgy gondolja, hogy az alagút megfelelő alternatívát jelent a Vajka és Keszölcés között közlekedő komppal szemben, ugyanis az időjárás és a vízállás sem befolyásolná a forgalmat. Stela Ištvánfyová a VV vezérigazgatójának irodavezetője közölte, hogy az alagút megnyitásának határideje az építtető kiválasztására kiírt közbeszerzési pályázattól függ.

Fotó: ujszo.com

„Az elvi építési engedély kiadása után hirdetnénk meg a közebszerzést. Akkor kezdődhet el az építkezés, ha a szlovák jogszabályokkal összhangban minden szükséges engedélyt beszereztünk” – nyilatkozta Ištvánfyová.

A tűzoltóautó nem férne át az alagúton, így a mentőegységek továbbra is csak Bősön keresztül jutnának el az erőmű által elzárt falvakba. Arról, hogy lesz-e tűzoltóállomás a Kis-Csallóközben, egyelőre nincs hír. „Ez csak az építési engedéllyel kapcsolatos esetleges észrevételek bedolgozása után lesz ismert“ – zárta az irodavezető.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A Revuelto SV továbbfejlesztett, 1065 lóerős hajtáslánccal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy....
2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....