vonatközlekedés

Nemzetközi éjszakai vonatközlekedés indul Brüsszel és több európai nagyváros között

2020.01.19.

Ismét közvetlen éjszakai vonatközlekedés indul Brüsszel és Európa több nagyvárosa között. Tizenhat év után a belga fővárosba tartó első nemzetközi éjszakai szerelvény Bécsből indul vasárnap este - közölte a helyi sajtó vasárnap.

A Bécset és Brüsszelt összekötő, heti kétszer közlekedő éjszakai vasúti járat az ÖBB osztrák vasúttársaság közreműködésével valósul meg.

A vasárnap este induló szerelvény hétfőn 11 óra előtt néhány perccel fut be a belga főváros déli pályaudvarára. A mintegy 14 órás út tizenöt megállót, köztük az ausztriai Innsbruckot, a németországi Nürnberget, Frankfurtot, Kölnt, valamint a kelet-belgiumi Liege-t érinti. Vissza este hat óra után indul és reggel fél kilencre ér az osztrák fővárosba. A legolcsóbb jegyek ára 29,90 euró (mintegy 10 ezer forint).

Az osztrák szolgáltatón keresztül a belga főváros olyan nemzetközi hálózathoz csatlakozik, amely közvetlen éjszakai vasúti összeköttetést biztosít Európai szinte valamennyi nagyvárosa, köztük Budapest között.

A La Libre Belgique című belga napilap tájékoztatása szerint az SNCB belga vasúti társaság a megnövekedett nemzetközi díjak, valamint az olcsó fapados légitársaságok megjelenésével jelentősen visszaesett utasforgalom miatt döntött úgy 2003-ban, hogy felhagy az éjszakai vonatok közlekedtetésével.

Friss tanulmányok azonban azt mutatják, hogy sokan a repüléssel összefüggő félelmeik, mások a repüléssel járó káros környezeti hatások miatt érzett aggodalmuk miatt választják a vasutat egyre gyakrabban utazásaikhoz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a....
2026.05.20
Négy napra Budapest lett az európai közlekedéskutatás és mobilitási innováció egyik központja:....
2026.05.20
Az M0-s autóút déli szektorán, Halásztelek térségében, a 17-es km-nél hat személyautó ütközött....
2026.05.20
A BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben....
2026.05.20
 BYD, Leapmotor, MG  – sok kínai márka virágzik Németországban. Egy gyártó számára azonban április....
2026.05.20
Megérkezett az új Kia Niro, amely látványos külső frissítéssel, digitális műszerfallal és kizárólag....
2026.05.20
Az új, HRC által ihletett, háromszínű fényezésben pompázó kivitel a boxutca sztárja lehet a hétvégi....
2026.05.19
Sebességmérést tartottak nemrégiben a főváros X. kerületében, ami után sokan számíthatnak komoly....
2026.05.19
Ha nem okosan bánsz a kocsiddal, akár százezres bírságot is kaphatsz.   ..
2026.05.19
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta....