nepperek

Nepperrekord: félszáz autót csalt el

2021.10.05.

Több tucatnyi csalás és sikkasztás miatt emeltek vádat egy zalaegerszegi használtautó-kereskedő ellen, aki éveken át közel félszáz ügyfelének nem adta át az általuk kifizetett autót vagy az eladásért járó pénz jelentős részét.

Képünk illusztráció

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek kedden adott tájékoztatása szerint a jelenleg 48 éves gellénházi férfi 2008-tól volt egy zalaegerszegi autókereskedő betéti társaság, 2018-tól pedig egy kft. ügyvezetője. A vádlott már a bt.-ben folytatott tevékenysége során is vett fel vállalkozói hiteleket, illetve kölcsönöket magánszemélyektől, de a kedvezőtlen üzleti döntések, saját és családja vagyonának gyarapítása, megélhetésének finanszírozása eredményeként a cége ellen több végrehajtási eljárás is indult.

A férfi betéti társaságát a cégbíróság 2019-ben kényszertörléssel megszüntette, ezért alapította meg a vádlott a hasonló profilú kft.-t, hogy azzal tovább folytathassa tevékenységét. Ezt a kft.-t azonban a bíróság 2020-ban kényszertörléssel ugyancsak megszüntette.

A korábbi kölcsönügyletekből fakadó fizetési kötelezettségei teljesítéséhez, saját és családja megélhetésének finanszírozásához, valamint az autókereskedés szabályos működésének látszatához a vádlott folyamatosan újabb kölcsönöket vett fel, illetve megkárosította az ügyfeleit. Több esetben foglalóként elkérte a gépjármű teljes vételárát, majd különböző okokra hivatkozva nem adta át az autót, vagy az értékesítésre átadott jármű vételárát nem vagy csak kisebb részben fizette ki az eladónak.

A vádirat szerint a férfi 2015 és 2020 között közel félszáz ügyfelét csapta be összesen több mint 80 millió forint kárt okozva nekik. Voltak olyanok, akiktől - jutalékot ígérve - kölcsönt kért, hogy abból vásároljon külföldön gépkocsikat, de az átvett pénznek csak a töredékét fizette vissza.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség 36 rendbeli csalás és 13 rendbeli sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a zalaegerszegi autókereskedő ellen.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....