Közelkedés

NFM: javítani kell a kötött pályás és a kerékpáros közlekedés feltételeit

2016.05.26.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a kötött pályás közlekedési rendszerek fejlesztésére és a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítására törekszik, az ésszerű közlekedést és a hatékony gazdaság elvét szem előtt tartja a tárca koncepcióinak megalkotásakor és beruházásainak végrehajtásakor - mondta az NFM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

 Tasó László a XV. Európai mobilitási hét nyitó konferenciáján elmondta: az eseményhez kapcsolódó rendezvények üzenete, hogy ráirányítsa az emberek figyelmét a gyaloglásban, a kerékpározásban, a közösségi közlekedés, különösen a kötött pályás közlekedés használatában rejlő lehetőségekre. Ezek a közlekedési módok ugyanis kisebb mértékben terhelik a környezetet. 

Az államtitkár felidézte, hogy Magyarország a kezdetektől, 2002 óta részt vesz az esemény programjaiban, az idei mobilitási hetet szeptember 16-22. között rendezik. Az eseménysorozat rendezvényeihez Magyarországon tavaly 182 település csatlakozott,az idén a szervezők azt szeretnék elérni, hogy a résztvevő települések száma meghaladja a 200-at.

Tasó László kifejtette: a közlekedés feltételeit úgy kell kialakítani az országban, hogy a helyváltoztatás az emberek számára biztonságos és komfortos legyen. A közlekedési rendszerek fejlesztését ennek a szem előtt tarásával kell elvégezni. 

Elmondta, hogy a kerékpárutak fejlesztése során további építkezésekre lehet számítani egyebek közt a Balaton körül, a Fertő tó környékén és Kelet-Magyarországon. 
Kitért arra is, hogy Magyarország a személygépkocsi közlekedésben vezető erő lehet az elekromobilitás világában, ez lehet a fejlesztések egyik fontos iránya. Emellett a gépkocsigyártás területén további olyan fejlesztéseket is ösztönözi kívánnak, amelyek csökkentik a környezeti terhelést.

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....