kerékpárút

NFM: több mint 1,76 milliárd forint kerékpárút-fejlesztésre

2015.08.06.

– Több mint 1,76 milliárd forint értékben nyert támogatást kerékpárút-fejlesztésre tíz önkormányzat, a kivitelezéseknek október végéig be kell fejeződni – tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-t, miután az erről szóló kormányhatározat megjelent a Magyar Közlönyben.

A minisztérium tájékoztatása szerint az előző, 2007-2013-as európai uniós támogatási ciklus forrásaira újból megnyitott pályázat során a főutak melletti, már létező kerékpárutakat összekötő, néhány kilométeres szakaszokra lehetett pályázni. A maximálisan 200 millió forint összegű pályázaton induló beruházásoknak építési engedéllyel kellett rendelkezniük, hogy a pénzügyi elszámolás még idén megtörténhessen a korábbi támogatási ciklus forrásának terhére – ismertette az NFM.


A minisztérium azzal számol, hogy még legalább ugyanennyi nyertest ki tudnak hirdetni augusztusban az újranyitott pályázat során. Az első körben Salgótarján, Székesfehérvár, Mezőberény, Csárdaszállás és Gyomaendrőd városok 200 millió forint, vagy kevéssel alacsonyabb összegű támogatást nyertek el a Magyar Közlöny szerint, míg Békéscsaba két projekttel csaknem 400 millió forint támogatáshoz jutott.

Kiskunfélegyháza 138 millió, Aba 98 millió, Zalakaros 132 millió forint támogatást nyert el. Tasó László, az NFM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára korábban elmondta: fontos, hogy ne csak pontszerű és szakaszos beruházások történjenek, hanem a kerékpárutak hálózatba legyenek fejlesztve Magyarországon.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....
2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....