repülés

Nonstop légijárat indul Ausztrália és London között

2017.01.01.

A polgári repülés történetében először nonstop légijárat indul Ausztrália és London között. A Qantas ausztrál nemzeti légitársaság a BBC beszámolja szerint 2018 márciusában indítja a leszállás nélküli járatot a londoni Heathrow repülőtér és a nyugat-ausztráliai Perth nagyváros között.

A 14 ezer 498 kilométeres távot a Qantas 236 személyes Boeing 787-9-es repülőgépei az előzetes számítások szerint 17 óra alatt teszik meg. Ez lesz a polgári repülés leghosszabb nonstop menetrendszerű járata. A Qantas jelenleg is közlekedtet napi járatokat Londonba Airbus A380-as óriásgépekkel, de ezek útközben leszállnak Dubajban. Ennek a járatnak a menetideje a technikai megállóval együtt - az útvonaltól és az időjárási viszonyoktól is függően - 20-22 óra.


Alan Joyce, az ausztrál légitársaság vezérigazgatója a BBC-nek felidézte, hogy amikor a Qantas 1947-ben elindította járatait Ausztrália és London között, az út négy napig tartott, kilenc leszállás közbeiktatásával. A nonstop légijáratok jelenlegi táv- és menetidőrekordját az Emirates légitársaság tartja Dubaj és az új-zélandi Auckland közötti, márciusban indított járatával. A cég A380-asai 16 és fél óra alatt teszik meg a 14 200 kilométeres utat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
Az európai autóipar történetének egyik legsúlyosabb átalakulása zajlik: a német iparág vezetői....
2026.05.21
A Wizz Air szerint felkészült a 2026-os nyári csúcsszezonra: az év első négy hónapjában....
2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....
2026.05.21
Idén hetvenéves a Volkswagen hannoveri haszonjármű gyára, és ezt az évfordulót azzal ünnepelte négy....
2026.05.21
A Ford bemutatta a 2027-es Super Duty „Carhartt Package-et”, amely egyedi belső kialakítással lesz....