benzinár

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás az első negyedévben

2015.04.13.

Az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest 10 százalékkal, több mint 692 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás, benzinből és gázolajból is több fogyott január-márciusban mint 2014 első negyedévében - közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség hétfőn az MTI-vel.

A szövetség összesítése szerint a benzinfajták közül a 95-ös fogyott a legjobban: 261 millió litert adtak el belőle 3 hónap alatt, 2,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
    

Éves összevetésben jelentős mértékben, 26,6 százalékkal ugrott meg a prémium benzin eladása: mintegy 8,5 millió litert vettek belőle, ugyanakkor a 98-as motorbenzinből 2,2 százalékkal kevesebbet, 1,36 millió litert adtak el.

Benzinből összességében 2,8 százalékkal fogyott több, mint egy évvel ezelőtt, így 270,9 millió liter kelt el ebből az üzemanyagból.

Az eladott gázolaj mennyisége 15 százalékkal, 421,7 millió literre nőtt az idei első három hónapban, a prémium gázolajból eladott mennyiség 40 százalékkal, több mint 23 millió literre emelkedett. Normál gázolajból összesen 13,8 százalékkal kelt el több, mint egy évvel korábban - derül ki a szövetség által közölt adatokból.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
Nem annyira a spórolás, mint inkább a sietés miatt tujáztak egykor a népek a villamoson.   ..
2026.04.11
Az apró, 20 ezer fontot (8,65 millió forintos) Super-N villanyautó már megvásárolható az Egyesült....
2026.04.11
Annak vizsgálatára, hogy az antianyag biztonságosan szállítható-e, egy tudóscsoport antiprotonokat....
2026.04.11
A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást. ..
2026.04.11
A tavalyi évben minimális volt az új motorkerékpárok eladási volumene 2024-hez képest, és a Honda....
2026.04.11
Huszonöt vadonatúj Sprinter furgont kapnak a közlekedésfelügyelők - jelentette be a területi....
2026.04.11
A fő okok között a gyengén teljesítő kínai piac és a megszűnő 718-as modellsorozat is szerepel. ..
2026.04.11
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres....
2026.04.11
Öt autó karambolozott péntek éjjel Budapesten, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében....
2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..