Balaton

Nőtt a kompforgalom Szántód és Tihany között

2019.08.26.

- Nőtt a Szántód és Tihany között közlekedő balatoni komp forgalma az idén: augusztus 20-ig 1,2 százalékkal több utas, 3 százalékkal több jármű vette igénybe, mint tavaly; a kerékpárforgalom pedig 6,4 százalékkal emelkedett - ismertette Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója a múlt héten Szántódon sajtótájékoztatón, amelyen köszöntötték az idei év egymilliomodik komputasát is. 

A 21 tóparti önkormányzat többségi tulajdonában lévő Bahart által üzemeltetett balatoni komppal tavaly rekordszámú, több mint 1,27 millió utas utazott. Az idén a kompokkal eddig egymillió utas, 305 ezer jármű és 66 ezer kerékpár kelt át a tavon. Kollár József elmondta, a komphajózás forgalma 2015 óta töretlenül emelkedik, az idén ismét új csúcs születhet. 2015-höz képest a személyforgalomban majdnem 30 százalékos, a jármű- és kerékpárforgalomban pedig 30 százalékot meghaladó volt a növekedés a balatoni kompon.

A személyhajózásban az idén szerény elmaradást tapasztalnak a tervekhez képest, de a vezérigazgató szerint kedvező időjárás esetén még ledolgozható a hátrány a hajózási szezon végéig. A menetrend szerinti hajókat is közlekedtető Bahartnál szeptember elsejéig tart a főszezon, és október 23-ig a hajózási idény. A cégvezető a programhajó kínálatáról elmondta, hogy az idén már stabil hajózási szolgáltatási portfóliót nyújtott a társaság. Példaként hozta a sikeres Varázshajó nevű gyerekhajó-programot, ugyanakkor megszüntették a csekély érdeklődést kiváltó operett-hajókat.

Az MTI kérdéseire válaszolva a vezérigazgató arról is beszámolt, hogy a cég kompflottájának átlagéletkora meghaladja az 50 évet, így az egyik legsürgetőbb feladat a régi kompok felújítása és egy új beszerzése. A 2016-os balatoni kormányhatározatban a Bahart fejlesztési céljaira szánt 12,5 milliárd forintról annyit mondott, egyelőre nem jutottak forráshoz, de továbbra is számolnak az összeggel. - Úgy gondolom az állami tőkeemelés nyomán megérkező jelentősebb forrással lehet a Bahartot hosszú távon is fenntartható pályára állítani - fogalmazott a vezérigazgató.

Az MTI a tulajdonos önkormányzatoktól úgy tudja, hogy 2019. augusztus 27-én lesz a Bahart közgyűlése, ahol az idén februárban a cégben közel 35 százalékos részesedéshez jutó állam további, meghatározó többségi tulajdont kíván szerezni a tőkejuttatásokért cserébe.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Egy Daewoo Matizhoz kötöztek egy felismerhetetlen roncsot a 3-as főúton. ..
2024.04.20
A közlekedésbiztonsági feladatokban legügyesebb család idén is egy új Skodával mehet haza. ..
2024.04.20
10 éves Grand Cherokee 6 millióért, amire még locsolni kellene egy kis pénzt ..
2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..