Volvo Trucks

Nőtt a Volvo AB negyedéves működési profitja

2019.04.28.

Elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt a teherautókat, buszokat, hajómotorokat és munkagépeket gyártó Volvo AB működési profitja az idei első negyedévben elsősorban annak a hatására, hogy sikerült növelnie magas árkategóriájú termékeinek az eladását.

A cég szerdán azt közölte, hogy működési eredménye 12,70 milliárd svéd korona (1,36 milliárd dollár, 1 korona 30,61 forint) lett a március végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 8,30 milliárd korona után.

Ez jóval meghaladta a szakértői várakozások átlagában szereplő 10,19 milliárd koronát.

A Volvo AB rendelésállománya 45 884 jármű volt, 36 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, elsősorban az észak-amerikai kereslet visszaesése miatt. A kiszállított járműszám ugyanakkor 14 százalékkal nőtt és a Volvo AG ennek alapján megerősítette az idei évre vonatkozó eladási várakozását.

A Volvo, amely 1999-ben adta el személyautó-gyártó ágazatát, a világ második legnagyobb teherautó-gyártója, amelyhez olyan márkák tartoznak, mint a Volvo, a Mack és a Renault.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.19
Akciófilmbe illő jelentek után mindkét autó a kerítést kiszakítva állt meg. ..
2026.07.19
A sportautók az utolsó színes szeglete annak a piacnak, amelyen már egyértelműen a szürke és a....
2026.07.19
Arányiban soha nem adott el annyi villamosított autót a Toyota, mint 2026 első félévében, de az....
2026.07.19
Elég egy becsukódó metróajtó vagy néhány másodperc egy zsúfolt rendezvényen, és a gyerek szem elől....
2026.07.19
Két újabb tanulságos közlekedési jelenetről készült videót küldtek be a Bpiautósok portálnak. ..
2026.07.19
Két vasárnapi szakasszal a vége előtt a fiatal finn 25 másodperccel vezet csapattársa, Oliver....
2026.07.19
Az ország első női miniszterelnöke az első SUV használó is egyben. ..
2026.07.18
Halálra gázoltak, majd cserbenhagytak egy kerékpárost szombaton Győrben, a vármegyei rendőr-....
2026.07.18
High-tech módszerek és tippek a védelem érdekében. ..
2026.07.18
A Red Bull mindent megpróbált, de az első rajthelyet nem tudták behúzni. ..