Waberer's

Nőtt a Waberer's árbevétele és nyeresége

2021.11.06.

- A Waberer's International Nyrt. 147,8 millió euró árbevételt ért el az idei harmadik negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, nettó eredménye 3,3 millió euró lett a tavalyi harmadik negyedévi 1,1 millió eurós veszteség után - tette közzé a szállítmányozó társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A tájékoztatás szerint a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBIDTA) 32 százalékkal, 18,5 millió euróra nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Az idei első kilenc hónapban a csoport árbevétele 440,1 millió euró volt, 3,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A nettó eredmény 12,1 millió eurót tett ki, míg egy évvel korábban 15,2 millió euró vesztesége volt a vállalatnak az első három negyedévben. Ugyanebben az időszakban az EBITDA 54,8 millió euró volt az egy évvel korábbi 39,3 millió euró után.

Barna Zsolt, a cég vezérigazgatója a jelentés szerint arról számolt be, hogy a teljes cégcsoport szintjén stabilizálni tudták a társaság eredménytermelő képességét. A nemzetközi fuvarozási szegmens negyedévről negyedévre kedvezőbb eredményt generál, és igazolja a terveket, a kiemelt ügyfeleknek történő magas minőségű, rugalmas és egyedi igényeket kielégítő szolgáltatás piaci oldalról is életképes üzleti modell - közölte.

A vezérigazgató ismertette, hogy két év szünet után folytatni tudják a belföldi és a nemzetközi fuvarozásban használt járműflotta cseréjét, ezzel is csökkentve a tevékenység költségszintjét, illetve károsanyag-kibocsátását. Hozzátette ugyanakkor, hogy az egész logisztikai iparágat érintő kockázatokat is látnak, és ezek hatásai a következő hónapokra nehezen előrejelezhetők.

A Waberer's részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén a prémium kategóriában kereskednek, a részvény 2540 forinton zárt pénteken. Az elmúlt egy évben a Waberer's részvények legmagasabb árfolyama 2870 forint, a legalacsonyabb 1050 forint volt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.01
A Cadillac bemutatta történetének egyik legkülönlegesebb tanulmányautóját, az első egyszemélyes....
2026.09.01
Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap este a Nagymihályi járásban található....
2026.09.01
A bajorországi Essenbachban egy intelligens jelzőlámparendszer valós időben érzékeli a gyalogosokat....
2026.09.01
Zajtalan, kibocsátásmentes, csendben suhanó kamionok? Már nem a távoli jövő ígéretei. A hosszabb....
2026.09.01
Az NX volt az a modell, amely 2024-ben megnyitotta a Lexus legújabb fejezetét. A formatervezéstől a....
2026.09.01
Újabb baleset történt elektromos rollerrel Győr-Moson-Sopron vármegyében. Két fiatal is megsérült....
2026.09.01
Az iskolakezdés reggelén a MÁV-Volán-csoport minden járatát el tudta indítani - közölte a....
2026.09.01
Még tart a szupergazdagok lendülete, a forróságban is úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha....
2026.09.01
Idén már negyedik alkalommal rendezik meg a Győr Rallyt szeptember 11–12-én, amelynek névadó....
2026.09.01
A nyári szabadságok és a strandszezon lecsengésével korábban lehúzta a rolót a Balaton, az elmúlt....