Renault-csoport

Nőttek a Renault csoport eladásai az első negyedévben

2021.04.22.

 Nőttek a Renault csoport autóeladásai, értékesítési árbevétele viszont árfolyamhatások miatt csökkent az első negyedévben. Az éves eladások várható alakulásáról azonban az elektronikai alkatrészek hiánya miatt tartózkodott előrejelzést tenni a vállalat.

A Groupe Renault honlapján csütörtökön publikált negyedéves jelentés alapján a csoport 665 ezer járművet értékesített az első negyedévben, 1,1 százalékkal többet, mint 2020 első negyedévében. Ezen belül a Renault márkájú járművek értékesítése 1,3 százalékkal 433,7 ezerre emelkedett. Európában a csoport eladásai 3,9 százalékkal, ezen belül a Renault márka eladásai 2,7 százalékkal mentek fel. Az értékesített 250,2 ezer Renault márkájú járműnek 23 százaléka, 42,9 ezer volt elektromos, vagy elektromosított hibrid.
 
A Dacia márka 121,2 ezer autót értékesített, 10,2 százalékkal többet mint a tavalyi első negyedévben. A Dacia Spring teljesen elektromos modellre már 10 ezer előrendelése érkezett a gyárnak. A Lada márkából 90,5 ezret értékesített a csoport, 0,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Oroszországban viszont 5,4 százalékkal nőttek az eladások.
 
A Renault csoport az első negyedévben 10,015 milliárd euró bevételre tett szert, 1,1 százalékkal alacsonyabbra az egy évvel korábbinál. Árfolyamhatásokkal kiigazítva a bevétel 4,4 százalékkal növekedett.
 
A Renault bevétele az Avtovaz nélkül 8,566 milliárd euró volt az első negyedévben, 0,3 százalékkal alacsonyabb a 2020 első negyedévinél. Az Avtovaz 2,3 százalékos csökkenéssel 685 millió euróval járult hozzá a Renault csoport forgalmához. Árfolyamhatásokkal kiigazítva az Avtovaznak tulajdonított bevétel 20,9 százalékkal növekedett volna. A Mobility Services 5 millió euróval járult hozzá a csoport forgalmához a tavalyi 6 millió után. Az értékesítések finanszírozását támogató szolgáltatásokat nyújtó részleg (RCI Bank) bevétele 8,2 százalékkal csökkent 759 millióra.
 
Clotilde Delbos pénzügyi igazgató, vezérigazgató-helyettes a beszámoló alkalmából elmondta, hogy nagy nehézségeket okoz a csoport számára a járműelektronikai alkatrészekben és elektromos részegységekben világszerte bekövetkezett kínálati hiány. Mivel a helyzet alakulása egyelőre nehezen áttekinthető, a csoport "tartózkodik előrejelzést tenni éves termelésére vonatkozóan". Februárban a Renault csoport még a gyártás várhatóan 100 ezres csökkenését jelezte előre az idei évre.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....