Waberer's

Növelte nyereségét és árbevételét a Waberer's

2016.11.11.

Növelte nyereségét és árbevételét az idei első három negyedévben a Waberer's International Zrt. (Waberer's) - közölte a cég az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a cég kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti (EBITDA) nyeresége a 2016 szeptemberének végéig tartó időszakban 58,8 millió euró (mintegy 18 milliárd forint) volt, ami 3,7 millió euróval (mintegy 1,1-1,2 milliárd forinttal) haladta meg a tavalyi háromnegyedév eredményét.

Ugyanebben az időszakban a konszolidált értékesítési árbevétel elérte a 424,3 millió eurót (mintegy 130 milliárd forintot), ami 32 millió euróval (mintegy 10 milliárd forinttal) több az egy évvel korábbinál.

A közlemény szerint fuvarmegbízásaik száma kimagasló növekedést mutatott, járműveik az év első kilenc hónapjában 165 ezerrel több megbízást teljesítettek, mint egy éve.

A cég 3500 szerelvényes saját tulajdonú kamionflottája - amely Európa egyik legnagyobbja - száz új járművel gazdagodott az időszakban, ezzel is erősítette a cég versenypiaci helyzetét. A bővítés hozzájárul a flotta 2 év alatti átlagéletkorának megőrzéséhez.

Az Európában uralkodó sofőrhiányra a Waberer's a gépjárművezetői jövedelmek 15 százalékos növelésével reagált és különböző szociális, jóléti juttatások bevezetésével is növelte munkaerőpiaci vonzerejét. A Waberer's pilóták száma szeptember végére több mint 10 százalékkal nőtt, és meghaladta a 4800-at, a teljes munkavállalói létszám elérte a 6500-at.

A Waberer's járművei 2016 első kilenc hónapjában 411 millió kilométert tettek meg Európa útjain. A szerelvények rakottsági mutatója az elmúlt év azonos időszakához képest is tovább javult és az európai iparági átlagot meghaladva elérte a 91,6 százalékot.

A harmadik negyedévben működött először új tulajdonosi struktúrában a társaság, miután a Mid Europa Partners (MEP) Közép- és Délkelet-Európa vezető magántőke-befektetési alapja ez év júliusában 97,1 százalékára növelte részesedését a cégben - áll a közleményben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....
2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....
2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....