Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt

NÚSZ: csaknem 3 millió esetben az autósok a 60 perces türelmi időn belül vásároltak autópálya-matricát

2022.03.28.

Csaknem 3 millió esetben az autósok a 60 perces türelmi időn belül vásárolták meg az úthasználati jogosultságot e lehetőség 2018-as bevezetése óta - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hétfőn az MTI-vel.

A közlekedőknek a díjköteles útra való felhajtást követően 60 perc áll a rendelkezésükre a jogosultság megvásárlására, így elkerülhetik, hogy pótdíjfizetési kötelezettségük keletkezzen.

A közlemény idézte Bartal Tamást, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a 60 perces türelmi időt 2018 januárjában vezették be. Már abban az évben több mint 650 ezer, 2019-ben bő 610 ezer, 2020-ban majdnem 430 ezer, tavaly pedig ismét valamivel több mint 600 ezer közlekedő tudott élni akár többször is a lehetőséggel. Bevezetése óta csaknem 3 millió alkalommal vásároltak utólag, de 60 percen belül autópálya-matricát az autósok - tette hozzá.

Bár kevesen, de olyanok is akadnak, akik rendszeresen élnek ezzel a lehetőséggel: 2018-ban egy német, 2019-ben egy román, 2020-ban és 2021-ben pedig egy-egy magyar felségjelzésű jármű volt a rekorder, előbbi kettőre 23 és 24, utóbbi kettőre 21 és 22 esetben vettek utólagosan, szabályosan, 60 percen belül e-matricát a közlemény szerint.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....
2026.06.13
Utasforgalomba állt a 35. szerelvény. A jármű a műszaki vizsgálatok, valamint az előírt....