BKV

Nyílt nap a Kelenföldi autóbuszgarázs szerelőcsarnokában

2019.03.19.

Nyílt napra várják az érdeklődőket az idén 70 éves Kelenföldi autóbuszgarázs ipari műemlékké nyilvánított szerelőcsarnokában április 6-án, szombaton.

Az épületben - amely átadásakor a világ legnagyobb feszített héjszerkezetű csarnoka volt - és a telephely területén rendezett nyílt napon a látogatók megismerkedhetnek a közösségi közlekedés mindennapokban láthatatlan érdekességeivel. Az ipari műemlékké nyilvánított szerelőcsarnokba a nap folyamán vezetett látogatásokat szerveznek, amelyek során bemutatják a garázs műszaki életét és történetét. A vezetett túrán a részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni online a https://www.bkv.hu/visits/64 címen, vagy korlátozott számban a helyszínen lehet – olvasható a BKV Zrt. MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Mint írják, a nyílt napon megtekinthetők, bejárhatók lesznek a forgalomban közlekedő és a nosztalgia járművek (M108D, M168D, C68E, IK284 és IK415), és autóbuszmaketteket is kiállítanak. A telephely területén egész nap körjáratként közlekedik a TR5-ös nosztalgia autóbusz. Az autóbuszvezetés iránt érdeklődők tesztvezetésen vehetnek részt. A 18. életévüket betöltött, érvényes jogosítvánnyal rendelkezők helyszíni szondás vizsgálat után az oktatóbusz volánja mögé ülhetnek. A jogosítvánnyal nem rendelkezők autóbusz-szimulátor segítségével élhetik át a több tonnás városi járművek vezetésének izgalmait.

A gyerekeknek pontgyűjtő játékot szerveznek: a kreatív műhelyben a készségfejlesztő játékokon, a KRESZ-pályán a játékos KRESZ-teszten és a múzeumbuszban a közlekedéstörténeti kvízen megszerzett pecsétek BKV-s ajándéktárgyakra válthatók.

A rendezvényen a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitánysága és a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. (KTI) Közlekedésbiztonsági Kutatóközpontja a biztonságos közlekedés fontosságára hívja fel a figyelmet. A rendőrkapitányság kerékpáros ügyességi és KRESZ-pályával, KRESZ-tesztlapok kitöltésével, puzzle KRESZ-táblákkal segíti a közúti közlekedés szabályainak megismerését. Lesz ujjlenyomatvétel, megtekinthetők lesznek a rendőrség technikai eszközei (rendőrautó, testpáncél, pajzs), és kipróbálható a motoros szimulátor.

A KTI jóvoltából a Traffic Games internetes online játék offline változatával játszhatnak a gyerekek. A Zebra Zebi foglalkoztatósarokban a kisebbek egy városrészletet ábrázoló molinón - a mini KRESZ-táblák elhelyezése után - játékautókkal mehetnek végig, a nagyobbakat pedig bójákkal kirakott ügyességi gokartpálya várja.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..