Opel

Oktatóközpontot hoz létre Szentgotthárdon az Opel

2015.02.27.

A motorgyár területén 1,7 millió eurót költenek a beruházásra, a General Motors üzleti szolgáltató cége pedig irodát nyit Budapesten. A hírt Joachim Koschnicke az Opel Group kormányzati kapcsolatokét felelős európai alelnöke és Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter jelentette be a minisztériumban tartott sajtóértekezleten.


Joachim Koschnicke, az Opel Group kormányzati kapcsolatokét felelős európai alelnöke

Az új oktatóközpont létrehozásával az Opel Szentgotthárd újabb lépést tesz a munkaerő-utánpótlás biztosítása valamint a Nyugat-magyarországi régió duális képzési lehetőségének fejlesztése érdekében.  A beruházási összegből 700 ezer eurót az oktatóközpont épületének kialakítására, 1 millió eurót pedig eszközbeszerzésre fordítanak. Az Opel Szentgotthárd számára rendkívül fontos beruházás már az idén őszre, a tanév kezdetére elkészül.

A General Motors üzleti szolgáltató cége a GBS (Global Business Services) már tavasszal, májusban irodát nyit Budapesten. A GBS Hungary kezdetben mintegy negyven főt foglalkoztat, de ezt a létszámot rövidesen megduplázzák, további ötven fő felvételét tervezik. Az amerikai cég a pénzügyek és könyvelés szakterületen felsőfokú  végzettséget szerzett tehetséges fiataloknak kínál majd munkalehetőséget.

Joachim Koschnicke az Opel Group kormányzati kapcsolatokért felelős európai alelnöke, hangsúlyozta, hogy az „Opel tudatosan invesztál a jövő tehetségeinek támogatásába, a fiatalok képzésének és munkahelyi elhelyezkedésének segítésébe.”

Míg a GBS Hungary budapesti irodája színvonalas munkalehetőséget jelent fiatal szakembereknek, addig a szentgotthárdi Opel gyár – ahol csak az idén közel 500 új dolgozó felvételére készülnek – már a munkába lépés előtt felkarolja a fiatalokat. Az új oktató központ szervesen hozzájárul majd a jövő szakmunkásainak és mérnökeinek felkészítéséhez illetve a cég számára fontos szakember utánpótláshoz is. Az Opel emellett arra számít, hogy az oktatási központ hozzájárul ahhoz, hogy a szentgotthárdi üzem motorgyártás szempontjából úgynevezett kompetencia központtá váljék.


Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, és Joachim Koschnicke, az Opel Group kormányzati kapcsolatokért felelős európai alelnöke

Az Opel 1,7 millió eurós beruházással létrejövő oktatóközpontja összesen közel 100 diák egyidejű szakmai felkészítését fogja biztosítani. Ezen felül évente további száz - a duális képzésben résztvevő - diák a szentgotthárdi központban fog bizonyos részképzéseken részt venni. Az idén szeptemberben elinduló kurzusok színvonalát az oktatásban résztvevő elismert szakemberek, valamint sok esetben külföldön is tapasztalatot szerzett mérnökök kimagasló tudása fogja garantálni. 

A tanműhelyeket automatikai technikus, gépi forgácsoló és villanyszerelő szakmák oktatásához alakítják ki az új oktató központban. Ugyanitt hozzák létre a következő tanévben induló szombathelyi duális gépészmérnök-képzés gyakorlati oktatóbázisát is, ahol a hallgatók elsajátíthatják a mérnöki ismereteket. A helyiségeket a legmodernebb gépekkel és eszközökkel szerelik fel, hogy a legjobb feltételeket biztosítsák a gyakorlati oktatáshoz és a tanulókkal megismertessék az Opel Szentgotthárd gyárában is alkalmazott világszínvonalú technológiákat

Az Opelnél jelenleg is folyamatos az új munkavállalók felvétele. Az új motorgyár termelésének felfutásával párhuzamosan a foglalkoztatottság is tovább nő: a teljes létszám tavaly decemberben elérte Szentgotthárdon az 1.400 főt, az idén pedig további közel 500 fő felvételét tervezik. Az Opelnek meggyőződése, hogy az 1.7 millió eurós beruházással létrejövő új oktatási központ nagyban hozzájárul a jövő szakembereinek képzéséhez és a szakember utánpótlás biztosításához. 

Forrás: 
Opel

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.14
A légitársaság működésének 22 évvel ezelőtti kezdete, 2004 óta 500 millió utast szállított és....
2026.01.14
Karambolozott három kamion az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Mány közelében, a 33.....
2026.01.14
GTI – ez a három betű közel fél évszázada jellemzi a Volkswagen sportos menettulajdonságok iránti....
2026.01.14
Hosszú életre tervezték és nem spórolták ki az anyagot abból az 1910-ben készült mozdonyból, ami....
2026.01.14
A Kia a 2026-os Brüsszeli Autószalonon hivatalosan is leleplezte legújabb, tisztán elektromos....
2026.01.14
Másodszor vesz részt a Budapest-Bamako Ralin a Süle Krisztián és Simon Péter alkotta, tavaly a....
2026.01.14
Látványos festéssel készülnek az egyre több gyártót vonzó Hosszútávú Világbajnokság....
2026.01.14
Ismét villantott a Brabus egy prémium motorkerékpárt. Az újdonság KTM alapokra épül. A limitált....
2026.01.14
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a rendkívüli időjárási helyzethez igazodva sűríti a....
2026.01.13
Az új Navy Blue szín a vadonatúj Mazda CX-5 modellen mutatkozik be először. ..