ThyssenKrupp

Önvezető autót lehetett kipróbálni a Thyssenkrupp nyílt napján

2018.06.25.

A német technológiai vállalat bemutatta fejlesztéseinek egy részét, többek között ki lehetett próbálni önvezető autós technológiáját és az úgynevezett steer-by-wire (mechanikus kapcsolat nélküli) kormányrendszerét is.

 

Technikailag már közel az önvezető autók korszaka, azonban a szabályozás kérdéseiben a társadalomnak valamint a törvényhozóknak alaposan elő kell készíteniük a terepet, az autóvezetőknek pedig időre lesz szükségük, hogy megszokják: a kormány például eltűnhet majd a műszerfalban és esetleg egyáltalán nem is kell beleavatkozni a vezetésbe – derült ki a thyssenkrupp Components Technology Hungary ma tartott nyílt napján. A német technológiai vállalat bemutatta fejlesztéseinek egy részét, többek között ki lehetett próbálni önvezető autós technológiáját és az úgynevezett steer-by-wire (mechanikus kapcsolat nélküli) kormányrendszerét is.

A thyssenkrupp az elmúlt néhány évben hatalmasat nőtt Magyarországon: csak az utóbbi időben több mint 42 milliárd forint értékben hajtott végre zöldmezős beruházásokat hazánkban. Az 1999-ben három magyar doktorandusz ötletéből elkészített elektromechanikus „okos” kormányrendszerek fejlesztésére Budapesten létrehozott, a vállalaton belül is egyedülálló E/E (elektromos, elektronikus) szoftver- és hardverfejlesztési központjában ma már közel 800 magasan képzett mérnök dolgozik a jövő kormányrendszerein. A saját területén világ legjobbjai között számontartott hazai fejlesztőcsapat olyan okos kormányrendszereket fejleszt, amelyek a hagyományos szervóknál biztonságosabbak és környezetbarátabbak, sokféle szolgáltatásra képesek, mint például  oldalszél kompenzációra, ugyanakkor már most is alkalmasak arra, hogy önvezető rendszereket kiszolgáljanak.

Fejlesztőcsapatunk – akárcsak több magyarországi gyárunk, üzemünk – már hosszú évek óta a világ élvonalába tartozik, ami kiemelkedő teljesítmény. Fejlesztőközpontunk önállóan határozza meg a fejlesztési irányait, ami egy óriási lehetőség, különleges feladat, de egyben felelősség is. Csak egy összetartó, rátermett csapattal lehet ilyen eredményt elérni, ezért a legjobb munkatársakat igyekszünk magunk mellett tudni. - fogalmazott Marc de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Components Technology Hungary ügyvezetője. 

A thyssenkrupp szakemberei szerint az okosautók várhatóan nem csak a vezetést fogják átalakítani, hanem a közlekedést és az autóhasználatot is: az egymással kommunikáló járművek a veszélyhelyzetek és a balesetek észlelésén túl a dugók kialakulását is csökkentik majd.  A német vállalat elsősorban nem a piac, hanem saját autóipari fejlesztéseihez készít önvezető autókat, ugyanis ezeken mérik fel az 5-15 év múlva várható piaci igényeket, elvárásokat. Az önvezető autók felé vezető út egyik fontos állomása a steer-by-wire technológia, amely a mai gyártott repülőgépek mintájára a kormányzásnál nem használ mechanikus összeköttetést a kezelőfelület és az irányított elem között, csupán áram és információ áramlik a vezetékeken.  A steer by wire kormányzás számos előnye mellett segít mindennapos tapasztalatot szerezni az autósoknak a fejlett elektronikai rendszerek használatában.

A thyssenkrupp budapesti fejlesztőközpontja mellet Győrben 2013 óta szerelnek össze futóműveket az Audi számára; Jászfényszarun  idén adták át a válllat zöldmezős beruházással elkészült új motoralkatrész- és kormányrendszergyárát, Debrecenben pedig összel készül el a thyssenkrupp stabilizátor- és rugógyára.

Összesen Magyarországon az autóiparban mintegy 1 100 munkatársat foglalkoztat a thyssenkrupp Components Technology Hungary.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
A BMW Group az év első negyedévében világszerte összesen 594 671 darab új autót értékesített. A....
2024.04.16
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – az Útinform reggeli jelentése. ..
2024.04.16
A Porsche sportautó-gyártó tavaly több nyereséget ért el. Ebből a dolgozók is profitálnak. A....
2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....
2024.04.15
Miért áll egy kihegyezett versenyautó egy hófödte versenypályán, és miért sorakoznak mögötte....
2024.04.15
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és az Audi Hungaria tárgyaló delegációi közötti....
2024.04.15
Az Audi több mint 20 új, tisztán elektromos, plug in hibrid és hagyományos, belső égésű motorral....
2024.04.15
Április 9-én Pekingben mutatta be legújabb, működésének első öt évében kapacitás- és....
2024.04.15
Erősen indította az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága az idei évet, miután 16 százalékkal....