taxi

Opten: megerősödtek a taxitársaságok az elmúlt években

2016.10.12.

- A korábbi veszteséges időszak után az elmúlt két évben már nyereséggel zártak a taxitársaságok, árbevételük tavaly 13 százalékkal 10 milliárd forint közelébe nőtt, árbevétel-arányos eredményességük ugyanakkor minimális, a piac telítettsége és az egyéni vállalkozók körüli szürkegazdaság miatt - írta az Opten Kft. szerdán közleményben.

A céginformációs szolgálat adatai szerint a szektorban mintegy 800 cég működik 2000 alkalmazottal, mellettük azonban 6000 egyéni vállalkozó is dolgozik. Az Opten szerint a taxitársaságok - néhány cég kivételével - megerősödve kerültek ki a közösségi autószolgáltatókkal vívott harcból, egyelőre azonban kérdésesnek tartották, hogy az online kassza 2017-es bevezetésének milyen hatása lesz.


A szürkegazdaság visszaszorulásával a nagyobb társaságok tovább erősödhetnek, ugyanakkor visszaszorulhatnak azok az egyéni vállalkozók és a mikrovállalkozások, amelyek eddig ügyeskedéssel termelték ki a költségeiket. Így várhatóan nőni fog a cégtörlések száma, a piac tisztulása ugyanakkor kedvező lehet az utasok és a gazdaság számára is - írták.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....
2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....
2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....