orgazda

Orgazdaság miatt őrizetbe vettek két férfit

2017.03.24.

Orgazdaság miatt elfogott két embert, egy budapesti üzletembert és a bűntársát a Budapesti Nyomozó Ügyészség csütörtökön - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.

A 24.hu úgy tudja, hogy a meggyanúsított üzletember Tasnádi Péter. A főügyész közleményében azt írta, egy ismeretlen február 1-jéről 2-ára virradóra egy III. kerületi parkolóból eltulajdonított egy jelentős értékű gépjárművet. A megalapozott gyanú szerint a két férfi tudomást szerzett az ellopott luxusautóról, ismeretlen módon megszerezte, majd felajánlották az autó gazdájának, hogy 3,5 millió forintért átadják neki. Végül abban állapodtak meg, hogy a férfi 500 ezer forintot fizet a gépkocsiért.

Február 19-én egy megbeszélt helyen át is adták az autót tulajdonosának, aki a helyszínen 250 ezer forintot fizetett nekik. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben csütörtökön a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elfogták az egyik gyanúsítottat. Ezután a Budapesti Nyomozó Ügyészség őt és bűntársát jelentős értékre elkövetett orgazdaság megalapozott gyanúja miatt kihallgatta, őrizetbe vette, és indítványozza előzetes letartóztatásukat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
A BMW Group vadonatúj, innovatív hidrogéntankot fejlesztett ki a BMW iX5 Hydrogen modell számára,....
2026.04.09
Nem csak Amerikában, de itt Európában is egyre nagyobb gondot jelent a globális felmelegedéssel....
2026.04.09
Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a....
2026.04.09
Csütörtökön fontos megbeszélést tartanak a Forma–1 résztvevői, hogy megvitassák, hogyan javíthatnák....
2026.04.08
Vitatott és drága műfaj az elektrifikáció, de hosszabb távon nyereséggel kecsegtet.   ..
2026.04.08
Az AutoWallis igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek, hogy a vállalat növekedési....
2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....
2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..
2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....