Rendőrségi intézkedés

Őrizetben a halálos gázolás elkövetője

2021.10.29.

A tegnap esti halálos gázolás gyanúsítottjának személyi szabadságát korlátozták a gödöllői rendőrök - írja a police.hu

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2021. október 28-án 20 óra körül halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Ikladon. Egy Szabadság úton kerékpárját tekerő, 19 éves fiatalembert ütött el egy vele azonos irányba haladó személygépkocsi. Az Aszód felé közlekedő sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül haladt tovább.

Fotó: police.hu

Az eszméletlen, földön fekvő sérültről érkező segélyhívásra kiérkező rendőrök átvették a sérült férfi újraélesztését a bejelentőtől, ám próbálkozásuk sikertelennek bizonyult, életét a néhány perccel később érkező mentők sem tudták megmenteni, belehalt sérüléseibe.

A gázolás után elhajtó autóról gyűjtötték az információkat a rendőrök, amikor negyed órával később egy Aszód irányából érkező szürke, jobb elején törött járművet vettek észre, amely kénytelen volt megállni az akkor már rendőrökkel és villogó autókkal ellepett - teljes szélességében lezárt - helyszín közelében. A járőrök igazoltatták az 56 éves sofőrt, majd elfogását követően előállították. Látható és érezhető volt, hogy a férfi ivott, ezért először megszondáztatták, majd a 0,81 mg/l eredmény után mintavételre előállították.

A galgamácsai férfi a baleset körülményeire nem emlékezett tisztán, arra viszont igen, hogy előzőleg italért indult Aszódra, mert falujában már nem volt nyitva bolt. Ikladon áthajtva rémlett egy csattanás, de tudomást sem véve róla nyomta tovább a gázpedált. Egy aszódi üzletben feltankolva indult hazafelé, amikor az útlezárás miatt meg kellett állnia és a rendőrök körbevették.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halált okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés, valamint a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított vele szemben eljárást, egyben kezdeményezik letartóztatását.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
A tűzoltók a mentőknek nyújtottak segítséget - írja a Katasztrófavédelem. ..
2025.12.28
Március 3-án, a Vadvédelmi Világnapon Heves Vármegyében, Kápolnán az Egererdő Zrt természetvédelmét....
2025.12.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ne add fel az álmaidat. ..
2025.12.28
Nézze meg a videót! ..
2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....
2025.12.28
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós....
2025.12.28
Az autókban számos olyan apró funkció rejlik, amelyek a kényelmet és a biztonságot szolgálják,....
2025.12.28
A CUPRA újra a határokat feszegeti a nagy teljesítményű design világában: visszatér a legendás,....
2025.12.28
Elkezdődött a visszaszámlálás, hamarosan az utakon a Volkswagen ID. Polo! - írja Facebook-oldalán a....
2025.12.28
Szombat este Leondingban (Linz-járás) a B1-es autóúton egy gyorshajtót kaptak el, aki majdnem 100....