BKV

Orosz befutó a 3-as metrónál

2015.07.08.

Az orosz Metrowagonmash cég nyert a budapesti 3-as metró szerelvényeinek korszerűsítéssel egybekötött felújítására, valamint az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállítására kiírt tenderen – közölte a BKV Zrt. szerdán az MTI-vel.

A bírálóbizottság megállapította, hogy a Metrowagonmash ajánlata – hiánypótlás után - mindenben megfelel az ajánlattételi felhívás és az ajánlattételi dokumentáció előírásainak.

Az egyetlen érvényes ajánlatot adó orosz cég 219,1 millió euróért (69 milliárd forint) végzi el a 37 darab, hat kocsiból álló szerelvény felújítását. A járművek garantált élettartama 25 év.


A tender iránt először huszonkét cég érdeklődött, majd határidőben hét nyújtott be jelentkezést. A hiánypótlások után öt jelentkező - az észt Skinest Rail, a cseh Skoda Transportation, a francia Alstom Transport, az orosz Mertrowagonmash és a spanyol Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles (CAF) - felelt meg a feltételeknek. Később az Alstom jelezte, hogy nem vesz részt a tenderen.

A BKV közleménye szerint a végleges ajánlatokat május 28-án bontották fel, és a Skoda Transportation, a CAF, valamint a Skinest Rail ajánlatát érvénytelennek minősítették.

A felújított járművek fő előnye, hogy jelentősen javulhat a megbízhatóságuk, húsz százalékkal kevesebb elektromos energiát használnak fel, továbbá csökken a karbantartási és üzemeltetési költségük is. A felújítás során kicserélik az elektromos rendszert, automata tűzjelzőt és tűzoltókészüléket szerelnek a vagonokba, megújul a beltér, csökken a menetzaj, térfigyelő kamerákat építenek be, és megújul az automata vonatvezető rendszer is – írták.

A BKV kiemelte, hogy az Alstom-szerelvények fajlagos kocsiára 1,2 millió euró volt, míg az orosz ajánlat ugyanilyen műszaki tartalomra átszámított korrigált ára 864 ezer euró. A szerződést július 20-án írják alá, az első szerelvények a szerződés hatálybalépése után 16-18 hónap múlva megérkeznek, majd - ha sikeresek a próbák - havonta két felújított szerelvény kerülhet forgalomba.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....
2026.07.24
Az európai autóipar fájdalmas problémával szembesült: a termelés visszaesett, miközben túl sok az....
2026.07.24
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett....
2026.07.24
Elszállították a Duna alacsony vízállása miatt a Margit híd középső pillérénél előkerült második....