Spielberg

Osztrák Nagydíj - Russellé a pole pozíció Spielbergben

2026.06.27.

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 28 éves pilótának ez az idei negyedik és pályafutása 12. pole pozíciója.

 

A kvalifikáció utolsó percében a négyszeres világbajnok holland Max Verstappen kicsúszott a Red Bull-lal, rögtön jött a sárga zászló, ami miatt a mezőny nagy része már nem tudta befejezni gyors körét. Russell viszont még éppen képes volt erre, és diadalmaskodott, igaz győzelmét csak jó néhány perccel a leintés után hirdették ki.

Russell mögül a két Ferrari-pilóta, a monacói Charles Leclerc és a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton startolhat majd, míg az összetettben élen álló olasz Andrea Kimi Antonelli, Russell mercedeses csapattársa a negyedik helyről kezdheti meg a versenyt.

A 71 körös Osztrák Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

George Russell (brit, Mercedes)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

2. sor:

Lewis Hamilton (brit, Ferrari)

Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)

3. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Lando Norris (brit, McLaren)

4. sor:

Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)

Isack Hadjar (francia, Red Bull)

5. sor:

Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls)

Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls)

6. sor:

Pierre Gasly (francia, Alpine)

Gabriel Bortoleto (brazil, Audi)

7. sor:

Oliver Bearman (brit, Haas)

Nico Hülkenberg (német, Audi)

8. sor:

Esteban Ocon (francia, Haas)

Franco Colapinto (argentin, Alpine)

9. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams)

Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

10. sor:

Sergio Pérez (mexikói, Cadillac)

Valtteri Bottas (finn, Cadillac)

11. sor:

Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....