Ford Explorer

Öt csillag az Explorer Plug-In Hybrid-nek

2019.11.13.

A Ford látványosan bizonyította hibrid hajtású autóinak 5 csillagos biztonságát, hiszen a vadonatúj Ford Explorer Plug-In Hybrid a legjobb értékelést kapta az autók ütközésbiztonságát vizsgáló független szervezet, az Euro NCAP tesztjén.

Az idén Európában is debütáló amerikai Ford modell, az Explorer konnektoros hibrid hajtáslánccal lesz elérhető a kontinensen. Az új Plug-In-Hybrid Explorer vezetője, utasai, illetve a többi közlekedő biztonságát egyaránt magasabb szintre emeli, hogy az autó szerkezetét az iparágban elsőként alkalmazott, és a Ford által szabadalmaztatott eljárással gyártott ulranagy szilárdságú acélelemek erősítik, és hogy előre és hátra tekintő érzékelőkkel működő technológiák segítenek elkerülni az ütközéseket, vagy csökkenteni a baleset súlyosságát.

Az iparágban elsőként alkalmazott, 3D Hengerelve Hajlítás nevű eljárás lehetővé teszi, hogy a Ford ultranagy szilárdságú martenzites acélidomokat építsen be a szélvédőoszlopokba és a tetőbe, még erősebbé téve ezzel a biztonsági utascellát.

Ez az acél olyan erős, hogy a szereléséhez szükséges furatokat lézerrel kell belőle kivágni. Az acéllemezeket először hengersorokon idommá formálják, majd a 3D Hengerelve Hajlítás eljárással hokibot formájúra ívelik, így alakítva ki belőle az egyetlen darabból álló szélvédőoszlop- és tetőelemet, amelynek szakítószilárdsága 1700 megapascal – vagyis erősebb, mint San Francisco híres Golden Gate hídjának fő tartókábelei.

Az 5 csillagos eredményhez az alapáron kínált, kifinomult vezetéssegítő technológiák is hozzájárultak, például a Gyalogos- és Kerékpáros-észleléssel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető rendszer, az Intelligens Sebességkorlátozó vagy a Sávtartó Asszisztens.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.29
A német autógyártók korábban vezető szerepet töltöttek be Kínában, ma viszont nem tudják....
2026.04.29
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönthetően 21 sportoló vehetett át....
2026.04.29
Az ingázóknak mostantól érdemes jobban figyelniük: hosszabb időre forgalomkorlátozás lépett életbe....
2026.04.29
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség....
2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....
2026.04.29
Május 1-jével ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a gyalogosok, kerékpárosok és a kikapcsolódni....
2026.04.29
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség a férfi ellen, aki sportkocsijával halálra gázolt egy idős nőt....
2026.04.29
Az Európai Unió ösztönzi a kerékpározást, de nem teremti meg hozzá mindenhol a biztonságot. Az....
2026.04.29
Mára az SUV-k adják a Lexus palettájának gerincét. A japán márka mostanáig nagyjából nyolcmillió....