police.hu

Öt jó tanács, hogyan kerülje el autójának feltörését

2017.09.21.

Az utóbbi időben Szolnok városában több gépkocsi feltörés történt, ezért a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a következő jó tanácsokkal hívja fel az állampolgárok figyelmét, hogy az áldozattá válást megelőzzék - írja a police.hu

  1. Ne hagyjanak a gépjármű utasterében táskát, csomagot, mobiltelefont, GPS-t (a tartókonzolt sem), egyéb értékes műszaki cikket, személyes iratokat, pénzt, bankkártyát, gépjármű okmányait, de még a kesztyűtartóban sem! Üres táskát, ruhaneműt se hagyjanak a gépjárműben, hiszen az elkövetők a legkisebb értékek miatt is képesek betörni az ablakot vagy feltörni a zárat! Ezek javíttatása vagy cseréje pedig több tízezer forintba is kerülhetnek.
  2. Mindig zárják be az ajtókat, az ablakokat húzzák fel, kapcsolják be a riasztót akkor is, ha pár perce szállnak ki! Kiszállás után ellenőrizzék a gépkocsi lezárt állapotát, illetve a riasztó élességét!
  3. Használjanak mechanikai védelmet (kormány-, pedál-, váltó-, zár) is a riasztóberendezés mellett!
  4. Ha a gépkocsiba rádiót, cd-t, mp3 lejátszót vásárolnak, lehetőleg olyan készüléket vegyenek, amelynek levehető előlapja van, vagy fiókszerűen kihúzható!
  5. Ha módjukban áll vegyék igénybe az őrzött parkolókat és az értékmegőrzőket!

Az elkövetőknek csak pillanatok kellenek ahhoz, hogy a gépkocsi ablakát betörjék, majd villámgyorsan távozzanak a megszerzett értékekkel! Fogadják meg tanácsainkat! - írja a police.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....
2026.07.03
Június elején lezajlott a minden évben kiemelt akcióként hazánkban is megtartott ROADPOL „2Wheelers....
2026.07.03
Szeretne dobogóra állni a Hungaroringen Molnár Martin a brit Forma-3-as (GB3) versenysorozat....
2026.07.03
Elmarad a rali országos bajnokság augusztusra tervezett miskolci versenye. ..
2026.07.03
Fokozott közúti ellenőrzésekre, kiemelt rendőri jelenlétre és célzott balesetmegelőző....
2026.07.03
 A Porsche fontolgatja a Cayenne gyártásának áthelyezését – írja az orf.at.   ..