rendőrség

Öt tilos jelzésen átsurranó autóst buktatott le a drón rövid időn belül

2022.11.16.

A közlekedésbiztonsági helyzet javítása, valamint a szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében a rendőrök drónnal is figyelik a baleseti gócpontokat.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2022. november 14-én 13 óra és 14 óra 30 perc között biztonságos távolságból és helyzetből tudtak kiváló minőségű videófelvételeket készíteni egy-egy szabályszegésről.





A közlekedésrendészeti ellenőrzéskor a rendőrök Győrben, a Széchenyi híd és Szövetség utca kereszteződésében kiemelten a tilos jelzésen áthaladandókra fókuszáltak. Az egyenruhások rövid idő alatt öt szabálysértővel szemben intézkedtek, akik figyelmen kívül hagyták a közlekedési jelzőlámpa tilos jelzéseit, és balesetveszélyes helyzetet teremtve nem álltak meg az útkereszteződésben.



A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy ne veszélyeztessék saját magukat, utasaikat és a közlekedő partnereiket azzal, hogy áthajtanak a tilos jelzésen! Vigyázzanak magukra, családtagjaikra, utasaikra, és legyenek tekintettel közlekedő partnereikre is! Minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat!





A közlekedők hasonló ellenőrzésekre az elkövetkezendő időszakban is számíthatnak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....