képzés

Ötmilliárd forint járművezető képzésre

2015.07.17.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Wáberer György, miniszterelnöki megbízott, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke a fővárosi közösségi közlekedésben alvállalkozóként is szolgátatást nyújtó VT-Arriva Andor utcai telephelyén sajtótájékoztatón jelentette be július 16-án, hogy a kormány 5 milliárd forintos uniós és hazai támogatással mintegy 6000 leendő gépjárművezető részére fedezi a C és E kategóriájú jogosítvány megszerzésének költségeit.

Nemcsak Magyarországon, Európában is sújtja a fuvarozó vállalkozókat az elmúlt években kialakult gépkocsivezető hiány. Az elmúlt hónapokban a jelentős hazai fuvarozói érdekvédelmi szervezetek közül a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a NiT Hungary felmérést végzett fuvarozással foglalkozó tagjai körében, amely során kiderült, 6500 C+E kategóriával rendelkező gépkocsivezetőnek tudnának azonnal munkát kínálni. Ennek természetesen feltétele a szakmailag felkészült, a munkáját ellátni képes, kellő színvonalon kiképzett munkavállaló. Rendkívül fontos terület ez, hiszen a hazai fuvarozó vállalkozók évente 500 milliárd adót fizetnek be, – ez az államkassza éves bevételének mintegy öt százaléka – a teljes hazai foglalkoztatotti létszám 3,5 százalékának adnak munkát.

Ezt felismerve döntött úgy a kormányzat, hogy támogatott formában segíti a hivatásos nehéz-tehergépjármű vezető képzést.

A most bejelentett program keretében több mint hatezer ember számára teszik lehetővé a C és E kategóriájú jogosítvány megszerzését. A nehézgépjármű-vezetők kiválasztását és képzését a központi régióban az MKFE szakmai segítségével a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozó Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) bonyolítja le. Az OFA a – BKK-val szerződésben álló, autóbuszokat üzemeltető – VT-Arriva Kft.-vel közösen kidolgozott új képzési rendszerének mintájára indul el a most bejelentett program. A konstrukció lényege, hogy a képzést a kormány finanszírozza, az esetleges ösztöndíjat, illetve végzés után a munkahelyet a fuvarozók biztosítanák a hivatásos jogosítványt megszerzőknek. Ebben a konstrukcióban a VT-Arriva az idei évben 300 fő új buszvezető munkavállalót képzett ki, akik a képzés után azonnal munkába is állhattak.

Az új képzési program egyik fontos eleme a modern szimulátorok használata is. A sajtótájékoztatót követően Varga Mihály ki is próbált egy ilyen berendezést.

A képzési programra az érdeklődők előzetesen jelentkezhetnek a www.ofa.hu oldalon.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.08
Vitatott és drága műfaj az elektrifikáció, de hosszabb távon nyereséggel kecsegtet.   ..
2026.04.08
Az AutoWallis igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek, hogy a vállalat növekedési....
2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....
2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..
2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....
2026.04.08
A korai autók karbantartása napi, heti rituáléval járt. Mérföldkőnek tekinthetjük Oscar Zerk....
2026.04.08
A Lexus következetesen építi tovább imázsát. Ennek egyik eszköze, hogy a márka kilép saját iparági....