Egyetem

Palkovics László lesz a felsőoktatási államtitkár

2014.06.19.

Palkovics László professzort, a BME tanszékvezetőjét kérte fel felsőoktatási államtitkárnak az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán ezt a mno.hu-nak adott interjúban jelentette be csütörtökön.

A tárca vezetője arra a kérdésre, hogy miért rá esett a választás, azt mondta: a felsőoktatási államtitkártól várt hozzáállás része egy olyan gazdasági szempont is, amellyel az egész ország érdekét szolgálja. A felsőoktatásból olyan diplomások kerüljenek ki, akik valóban munkát találnak, a tudásuk színvonalas, ők maguk ezáltal versenyképesek, emellett pedig azon ágazatokat erősítik, amelyek szükségesek egy sikeres Magyarországhoz - tette hozzá Balog Zoltán.

Palkovics László ( balról)

Beszélt arról is, hogy Palkovics László egyrészt egy nagyon sikeres iparpolitikai karrier csúcsán van, egy nemzetközi nagyvállalat (a Knorr-Bremse) jelentős vezetője, ugyanakkor rektorhelyettes volt a Kecskeméti Főiskolán, tehát belülről ismeri a felsőoktatást is.

"Tekintélye van, miközben olyan szélesebb rálátást és álláspontot képvisel, amely a felsőoktatás világában még kevésbé van jelen" - hangsúlyozta Balog Zoltán, aki kitért arra: a leendő államtitkár volt a kétezres évek elején az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, ebben a bizottságban kapcsolódott össze a gazdaságpolitika és a tudománypolitika, a kutatásfejlesztés és a felsőoktatás; emellett ő Magyarország egyik legfiatalabb akadémikusa.

Arról, hogy Palkovics Lászlóra, mint gazdasági szakemberre számítanak az ősszel induló kancelláriarendszer bevezetésében is, azt válaszolta: természetesen; ugyan magának a rendszernek az alapjait készen kapja - hiszen korábban a Felsőoktatási Kerekasztallal végigtárgyalták, már csak a részletek kidolgozása van hátra -, az államtitkár vállalta, hogy a gyakorlatba ülteti ezt a rendszert. Az első év után azok tapasztalatait leszűrve nyilván továbbcsiszolja majd az igényeknek megfelelően, hogy valóban hosszú távon is sikeres legyen a kancelláriarendszer - tette hozzá.

A miniszter jelezte: a duális képzésben Palkovics László úttörő munkát végzett, Kecskeméten például ő építette fel ezt a rendszert, s a nevéhez kötődik "a magyarországi járműipari egyetemek együttműködésének elindítása is".

Balog Zoltán arról is beszélt, hogy a mai napig léteznek olyan szakok és képzési formák az egyetemeken, amelyek sem az ott tanulóknak, sem pedig az egyetem hírének nem tesznek jót, hiszen nem lesz piacuk ezeknek a diplomáknak. Az adófizetőkről már nem is beszélve, akik az egészet kifizetik - mondta. Az előző években sikeresen elindultak a hallgatói önkormányzatokkal és a rektori konferenciával együttműködve a profiltisztítás irányába, de a humán területeken azért van még komoly tennivaló. Megjegyezte: a humán területeken is folyik egyfajta kreatív duális képzés, és egyéb eszközökkel is segítik a minőségi felsőoktatás megerősítését, például a tanári szakokon a Klebelsberg-ösztöndíjprogrammal 25 és 75 ezer forintos havi ösztöndíjhoz juthatnak a hallgatók.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....
2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....
2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....