Palkovics László

Palkovics László szerint a járműgyártás területén jól állunk

2022.09.14.

A járműgyártás területén jól állunk, a járműipar a magyar gazdaság legmeghatározóbb eleme, a GDP jelentős részét állítja elő - mondta Palkovics László technológiai és ipari miniszter a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának 70. évfordulója alkalmából tartott konferencián Budapesten szerdán.

A közlekedésmérnöki képzés 1951-ben Szegeden indult, azóta is ezen a területen fut Magyarország egyik legsikeresebb ipari és képzési programja, és ez ennek a karnak az érdeme is - hangsúlyozta a miniszter. Magyarország iparának mintegy 70 százaléka high tech, ez az arány megközelíti Németországot és Dániát. Magyarország már nemcsak a járműgyártásban, de a kutatásfejlesztésben is jól áll. Mintegy tízezer fejlesztő mérnök dolgozik a területen. A napokban adtak át egy új mérnöki központot Zalaegerszegen, a Bosch Kutató-Fejlesztő és Teszt Kampuszt - ismertette a miniszter.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Az elektromos hajtás kiemelt ágazata a járműgyártásnak Magyarországon, Európában itt lesz a legnagyobb volumenű akkumulátorgyártás, nagyobb mint Németországban - tette hozzá. A járműgyártás és kutatás-fejlesztés mellett a közúti és vasúti közlekedési rendszerek fejlesztésébe is jól áll az ország, 4 milliárd forintos vasúti hálózatfejlesztés indul, és e téren is jelentős szerepet vállal a kar, mint ahogy a vállalton belüli és vállalaton kívüli logisztikában.

A kar tevékenysége az ország számára fontos és világszerte kiemelt területeken zajlik - hangsúlyozta Palkovics László akadémikus, a kar egykori tanára, tanszékvezetője. A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara jelenleg három alapszakon és négy mesterszakon képez jármű-, közlekedés-, logisztikai és autonóm járműirányítási mérnököket.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..