hadsereg

Páncélozott, katonai, hibrid, süllyesztett támadóegységgel

2024.10.22.

A hibrid divat nemcsak a polgári rendeltetésű autóiparban dívik, hanem szemlátomást betört a hadiiparba is, és megbecsülendő alkotásokat produkál.

Jó példa erre a John Cockerill Defense belga gyártó által fejlesztett páncélozott terepjáró, amely tömege ellenére rendkívül mozgékony, és tűzereje miatt sem kell szégyenkeznie. Olyan, mint egy Dakar-ralis terepjáró, de nemcsak homokfutásra, hanem ellenséges célpontok fürge megsemmisítésére is képes.

A robusztus Cockerill i-X-et 800 lóerős hibrid hajtáslánccal látták el. A belsőégésű motorjával 600 kilométert tud megtenni, tisztán elektromos hajtással pedig további harmincat. A 3,5 tonnás, fegyverekkel ellátott autó végsebessége autópályán 200 km/óra, de homokos terepen is megy 160-nal, ami a ralliautók szegmensében is méltányolható elevenség lenne.

A Cockerill i-X nevében az „i” betű „elfogót” (interceptor) jelent, az „X” pedig a süllyeszthető moduláris fegyverrendszerére utal. A jármű ballisztikai védelemmel, és aknavédelemmel is el van ellátva. A legénység csak két emberből áll, a sofőrből és a lövészből.

Ami erősen megkülönbözteti a „harci ágazatban” futó hasonló társaitól, hogy ellátták tetőbe süllyeszthető, szabadalommal levédett harci modullal, amelyben sokfajta nagy romboló erejű fegyver áll bevetésre készen: egy 25 vagy 30 mm kaliberű gépágyú 120 darabos tárral, 7,62 vagy 12,7 mm-es géppuska (600 és 400 tölténnyel). Emellett akár négy ATGM páncéltörő rakétával és hét irányított LAV-rakétával is felszerelhető. A modul 360 fokban forgatható, a dőlésszöge pedig -10-től 60 fokig változtatható.

Az optikai-elektronikus irányítórendszer akár 16,8 km-es távolságból is lehetővé teszi a célpontok észlelését, és van benne 13,5 km-re „ellátó” hőkamera is. A Cockerill i-X fejlett technológiákat használ az információk begyűjtésére és feldolgozására, beleértve a mesterséges intelligenciát, a lövész munkáját pedig intelligens sisak könnyíti meg.

A jármű a visszahúzható harci modulnak, adaptív álcázásnak és infravörös technológiának köszönhetően nehezen észlelhető, s elmondható róla, hogy vérbeli „lopakodó”.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....
2026.09.25
A Párizsi Autószalonon a Fiat életre kelti a kortárs olasz „Piazza” hangulatát: egy nyitott, színes....
2026.09.25
A Ford Motor Company már több mint egy évszázada létezik, a Kék Oválisnak minden korosztályból van....
2026.09.25
Féléves mérleget vonhat a hidak, alagutak és díjköteles autópályák üzemeltetőit tömörítő....
2026.09.25
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba....
2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....