rendőrség

Papp Károly: minél több rendőrnek legyenek sérülésellátási ismeretei

2016.04.20.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) határozott célja, hogy minél több rendőr kapjon rendészeti sérülésellátási képzést - mondta Papp Károly országos rendőrfőkapitány szerdán Budapesten, amikor átadták a testület Police Medic tanfolyamot elvégzett tagjainak a feladatellátáshoz szükséges első műveleti sérültellátó táskákat.

 Hangsúlyozta: mindennapi szolgálatteljesítésük során a rendőröknek gyakran kell gyorsan, magabiztosan cselekedniük, ezzel is védve a társadalom értékeit, elsősorban is az emberi életet és a testi épséget; ennek kiemelt eszközei az életmentő eljárások.
    

Fotó: police.hu

Mint mondta, ezért is döntött úgy a rendőrség vezetése, hogy 2013-ban útjára indítja az önkéntesen jelentkezők számára az ilyen ismereteket nyújtó Police Medic képzési rendszert, amely az ehhez most kiosztott ellátótáskákkal a világon egyedülálló megoldás.

Papp Károly kiemelte: a tanfolyamot elvégzők képessé váltak embertársaik életének megmentésére, felépülési esélyeik javítására, mégpedig úgy, hogy ez összhangban legyen a rendőri feladatellátással. Megemlítette azt is, hogy ezzel fokozhatják a veszélyes helyszíneken beavatkozó egyenruhások biztonságát, biztonságérzetét, hatékonyabbá tehetik a közös munkavégzést.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....