DTM

Paul di Resta győzött a hungaroringi első DTM futamon

2017.06.17.

A Mercedes pilótája jó stratégiával a 13. helyről indulva aratott győzelmet.

A Forma-1-et is megjárt Paul di Resta úgy tudott győzni szombaton, hogy előnyt kovácsolt a korai kerékcseréjéből és a safety-car periódusból.

A verseny első felében az időmérőn domináló Audik vezettek René Rasttal, Mattias Ekströmmel és Jamie Greennel a dobogós pozíciókban. De a négykarikás sofőrök számítását keresztülhúzta, hogy di Restán kívül Bruno Spengler és Timo Glock is az első hat körben állt ki kerékcserére. Miután ők végeztek, Maxime Martin autója megállt a pályán, amiért beküldték a safety cart, és lezárták a bokszutcát.

Di Resta, Spengler és Glock a kerékcsere időveszteségét könnyen ledolgozhatták a safety car mögött, és mivel a mezőny többi tagja a safety car kiállása után állt csak ki a bokszba, a három versenyző az újraindítást követően az élen találta magát. Szoros verseny alakult ki közöttük, de di Resta visszaverte a támadásokat, és behúzta a győzelmet magának és a Mercedesnek.

Mike Rockenfeller hamarabb állt ki a bokszba a többi audisnál, ezért elévágással került Rast és Green elé a pályán. Kerék-kerék elleni csatát vívott az utolsó körben Spenglerrel a célegyenesben, de mivel a külső íven volt, nem tudta megelőzni a BMW-s vetélytársát, ezért nem állhatott fel a dobogóra.

Mattias Ekström a verseny elején vezetett is, de aztán meg kellett elégednie az ötödik hellyel, a hátránya öt másodperc volt a legjobb audis, Rockenfeller mögött. A pole pozícióból indult Rast lett a hatodik, mögötte Green futott be. A britnek keményen kellett védekeznie Edoardo Mortara ellen, mikor levágta a sikánt, de megtartott a helyét, sőt, a végén megelőzte Gary Paffettet is. A manőver során Mortara lendületet vesztett, amit Marco Wittmann kihasznált, és elment mellette, és megszerezte a még pontot érő nyolcadik helyet. Vasárnap még egy versenyt futnak a DTM versenyzők a Hungaroringen.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Amióta van tömegközlekedés, azóta történnek tömegbalesetek.  ..
2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....
2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....