gumiabroncs

"Peres abroncs"teherautókra

2016.06.30.

Manapság, amikor egyre nagyobb és nagyobb mennyiségek szállítására van igény, a flottakezelő cégek hamar elérik a legálisan engedélyezett 4 méteres külső magassági határt a kereskedelmi járműveken. Ez a probléma még hangsúlyosabbá válik, ha a szállítmányozó cég – ráadásul a nagy mennyiségű fuvarok mellé - nagyméretű és nehéz árut is akar szállítani

A flottakezelők a 60-as és 80-as közötti sorozatú gumiabroncsokkal eddig nem tudták teljes mértékben kihasználni a maximális, 3 méteres belső rakománymagasságot anélkül, hogy túllépnék a legálisan engedélyezett négy méteres teljes magasságot. Ennek következtében terhelési kapacitás vész el, ami a későbbiekben gazdasági veszteséget jelenthet. Mindezekből következően, illetve a piaci trendet követve a Hankook a tehergépkocsik kormányzott tengelyére szánt 50-es sorozatba tartozó abroncsot kínál ügyfeleinek. Az AL10+ e-cube MAX gumiabroncsot 355/50R22,5 méretben, kizárólag nagy távolságokon dolgozó kamionokon való használatra tervezték, 156-os terhelhetőségi index-szel, ami azt jelenti, hogy a tengely legfeljebb 8 tonnával terhelhető. Az abroncs kisebb átmérőjével csökken a vonójármű csatlakoztatási magassága, aminek következtében a belső rakomány magassága növelhető, vagyis az alacsony profilú gumiabroncsoknak köszönhetően a három méteres magasságú rakodási felület teljes egészében kihasználható.

A kereskedelmi járművekhez tervezett e-cube MAX gumiabroncs család maximális költséghatékonyságot, energiahatékonyságot és környezetbarát jellemzőket biztosít, hosszirányú mintaárkokkal kialakított, hullámszerkezetű futófelületének köszönhetően megelőzi az egyenetlen kopást, amivel hosszabb élettartamot garantál. A AL10+ e-cube MAX gumiabroncs a továbbfejlesztett futófelületnek és a nagyobb terhelhetőségi indexnek köszönhetően nagyobb üzemanyag-hatékonységot tesz lehetővé, és emellett a terhelhetőségi indexe is . magasabb Az egyenes mintaárok-szerkezet biztos iránytartást, maximális pontosságú kormányzást és jobb vízelvezetést tesz lehetővé.

A nagy távolságú szállításhoz a kormányzott tengelyre tervezett modellt a hajtott tengelyen a DL10+ e-cube MAX egészíti ki. A háromdimenziós lamelláknak köszönhetően az abroncs kiváló vonóerőátvitelt nyújt a vezetőknek, miközben a különlegesen széles mintaelemblokkok és a mély mintaárkok nagyobb futásteljesítményt tesznek lehetővé. A DL10+ e-cube MAX mintaelem-stabilizátorai hozzájárulnak a magasabb élettartamhoz és az alacsonyabb gördülési ellenálláshoz. Az e-cube MAX sorozatot egy annak megfelelő TL10+ pótkocsi gumiabroncs egészíti ki, amelyre a maximális vezetési stabilitás és alacsony gördülési ellenállás a jellemző.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....