Pneumobil Verseny

Pneumobilok versenyeztek Egerben

2016.05.09.

A két futamban is győztes Műszakik Kanóc Team nyerte idén a legjobb pneumobilnak járó fődíjat. Műszaki hibák, kisebb balesetek tették izgalmassá a rendezvényt.

– A 9. Aventics Pneumobil Versenyre 47 csapat nevezett, változatos gépekkel, nem egy közülük pedig nem csak küllemében idézte a versenyautókat, de jó tempót is ment az aszfalton – írja tudósításában a heol.hu.


A verseny a távolsági futammal kezdődött, amelyet a BME 13-as rajtszámú, Műszakik Kanóc Team elnevezésű egysége nyert meg, háromnegyed órán keresztül bírták, ez idő alatt pedig 21 kört, kis híján 12 kilométert tettek meg. A következő a Pollroth majdnem tíz kilométerig jutott, a Jok-Air pedig 8775 méterig.

Az ügyességi verseny nagy izgalmakat hozott, két futamot is félbe kellett szakítani baleset miatt, de a sofőrök nem sérültek meg komolyan. Nem maradtak el a drámák sem, volt, aki műszaki hiba miatt esett ki vezető helyről, vagy éppen csak bekocogott a célvonalon, mert elfogyott a levegője. Ebben a versenyszámban szintén a Kanóc Team bizonyult a legjobbnak, megelőzve a Jok-Airt, és egy másik műszakis gárdát, a Kvadóc Team-et.


Az utolsó, gyorsasági futamon is fokozódtak az izgalmak, volt, akinek kereke tört, más az utolsó métereken kapott ki, mert elfogyott a levegője. A legizgalmasabb, döntő összecsapás sajnos elmaradt, mert az egyik esélyes gárda kocsija nem tudott elrajtolni. Ezt a számot a DE Puff-AIR nyerte a Kanóc Team és a Pepp-Air Szeged előtt.

A legnagyobb sebességet a Kanóc Team érte el, a mért ponton 51-gyel száguldottak, s 22 másodperc alatti idejük új pályacsúcsot is jelentett. A legeredetibb konstrukció díja az észtországi Technics 2 csapatáé lett, a verseny fődíját a Műszakik Kanóc Team nyerte el.


– Ez a gép a tavalyi versenyre készült, akkor nagyon sokat teszteltük, elég jól sikerült, bár akkor leesett a lánc az ügyességi futamon, s nem tudtunk végigmenni, ezt idén kijavítottuk. Tulajdonképpen a kopó alkatrészeket cseréltük és a futóművet szélesítettük, pár kört mentünk vele, ennyi volt a felkészülés – mondta Ihász Dániel, a győztes Műszakik Kanóc Team tagja.

– Gödri István, az Aventics Hungary Kft. ügyvezetője nagyon elégedett volt a rendezvénnyel, az égiek is a szervezőkkel voltak, s eljött 47 csapat, amelyből 19 magyar volt. Új rekordok születtek sebességben, távolságban is – írja tudósításában a heol.hu.


 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.06
Séfként pályafutása alatt mindig is a legfontosabb szempont volt a fenntartható, hulladékmentes....
2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....