közlekedés

Pofátlan parkolás

2021.02.05.

Zebra, járda, autó és arcátlanság. Csodákat lehet látni az utakon és azok mellett is. A járványhelyzet kezdete óta a második etapját éljük az országos ingyenes parkolásnak, ami nem is tudom, mekkora lökést adott az egyébként is pofátlan sofőröknek. Mert valljuk be, van belőlük bőven. Sokszor a miértekre keressük választ, pedig inkább a „mit érdemelt volnát” lenne jó tudni.

Szerző: Mészáros Erika

Ezt a „drága” személyautót egy szabadtéri múzeum parkolójában kaptam le. Egy rendezvény miatt közel ezer látogató érkezett a helyszínre, zömében családok. A forgalmat zöld mellényesek irányították a több részre osztott, hatalmas, füves területen. Alapból kényelmes lehetőséget biztosítottak a parkolásra, még azt sem lehet mondani, hogy ne lett volna hely.

Nem is értem, miért kellett így beállni a kocsik közé? A lehetséges válaszok:

a, A hátul ülőknek ki kellett férnie mindkét oldalon. Az autó ugyanis szinte mértani pontossággal parkolt a két sor között. Amikor a távolságot kimérte, nyilván arra gondolt, így talán nem kívánják melegebb éghajlatra hatan, akiknek azért szüksége lesz némi ügyességre a koccanásmentes távozáshoz.

b, Győzött a lustaság… bár, egy ekkora parkolóban nem tartott volna sokáig lejjebb menni még két sorral, és szabályosan letenni a járgányt egy üres helyre.

c, Nem akart „annyira” rossz példát mutatni – nos, ezzel azt hiszem elkésett, ha vannak gyerekei, azért, ha nincsenek, azért. Igaz, hogy derékszögben és középen állította le a kocsit, de gyanítom, hogy a mellette parkoló személyautókkal érkezett csemeték alkalomadtán megjegyzik ezt a szüleiknek. Márpedig a kiskorúak meglátásai karcosan őszinték.

Bármennyire is „jószándékú szabálytalanság” történt, az arra járók közül egy sem bírta ki megjegyzés nélkül. Ha pénzbüntetést nem is, de felmenőági emlegetést azt kapott rendesen.

Komolyan, rendőrt akartam hívni!

Egy fáradt, melós nap végén várakoztam egy jelzőlámpás zebra előtt. Azt gondoltam, hogy már nem ér meglepetés, de amit láttam, attól felszaladt bennem a pumpa és elöntötte az agyamat az a bizonyos... A gyalogátkelőn megállt egy autó, kicsapta a vészvillogót, halál nyugalommal kiszállt egy 50+-os férfi – hanyagul az állára tolt maszkkal –, és a kereszteződésben működő lámpák színére fittyet hányva átszaladt a szemközti cukrászdába. Köpni-nyelni nem tudtam ekkora pofátlanság láttán. Megvártam, amíg zöldre vált a gyalogos jelzés, és a parkoló járgányt kikerültem, majd átmentem a túloldalra. Ácsorogtam még egy kicsit a járdán, de közben az agyamban az villogott, hogy: „EZ MOST KOMOLY?” Valószínűleg nem előre rendelt sütikért jött a pofátlan sofőr, mert még öt perc múlva is ott villogott az autója.

Egy pillanatra átsuhant a gondolataimon, hogy érdemes lenne kihívni a rendőröket, akik néhány KRESZ-szabályról valószínűleg felvilágosítást adnának a laza „pilótának”. Arról nem is beszélve, hogy marhára megérdemelte volna, ha ezért a vásárlásért duplán vagy inkább triplán fizet. A helyzetet még az is súlyosbította, hogy ennek a kereszteződésnek az egyik sarkán egy általános iskola működött, ahonnan ekkor is több diák indult haza, mégpedig a gyalogátkelők felé.

Azon gondolkodtam, hogy vajon mi indokolhatja ezt a fajta parkolási attitűdöt. Rutin? Pénz? Kor? Agyatlanság? Abban biztos vagyok, hogy kb. húsz évvel ezelőtt, legalább ketten szóltak volna a sofőrnek, hogy ezt így nem lehet csinálni. Korholó pillantások kíséretében még a cukrászda személyzete is megkérte volna, hogy álljon át máshova. Ma pedig csak vállat vonunk, vagy egyszerűen félünk, hogy még mi járunk rosszul, ha beleavatkozunk. Így inkább tovább sétálunk.

Mindent egybevetve – ha őszinték akarunk lenni – igenis be kell vallanunk, hogy vannak olyan helyzetek, amikor gyorsabb(nak) és egyszerűbb(nek tűnik) a szabálytalankodás. Ennek ellenére nem kellene fölöslegesen felbosszantanunk a közlekedés szereplőit, mert mindannyian ugyanabban a játékban játszunk. Itt pedig elég egyetlen hiba, hogy életre szóló élményben részesüljünk. Időnként tehát érdemes lefuttatni a „Biztos, hogy ezt így kell?” felülvizsgáló programot az agyi szoftverünkben. Mert ingyenes, és mert megéri!

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....