eredmények

Porsche Hungaria: Eredményes, de nehéz év

2018.12.24.

Eredményes, de nehéz és emlékezetes évet fejezünk be – fogalmazott a Porsche Hungaria hagyományos év végi sajtófogadásán Eppel János ügyvezető igazgató, aki elmondta azt is, a Volkswagen konszern márkáit Magyarországon forgalmazó autókereskedések mintegy 37 ezer gépkocsit adnak el az idén, 1500-zal többet, mint 2017-ben.

Eppel János kifejtette: mindent összevetve az újautó-kereskedelmet 2018-ban pozitív piaci környezet jellemezte, ennek köszönhetően a magyarországi összpiac éves szinten 15-16 százalékkal bővül.

Eppel János

A Porsche Hungaria-hoz tartozó márkák együttes eladásai az idén 5-6 százalékkal emelkednek. Eppel János a hazai átlaghoz képest mérsékeltebb növekedés okai között említette, hogy az értékesítésre hátrányosan hatott a gépkocsik károsanyag-kibocsátásának és üzemanyag-fogyasztásának megállapítására vonatkozó új tesztkódrendszerre (WLTP) átállás, valamint a dízelüzemű autókkal kapcsolatos kiegyensúlyozatlan kommunikáció következtében megjelenő fogyasztói fenntartások is.

Összességében a Porsche Hungaria márkái sikeresen tartották pozíciójukat a piacon az idén. A 30 magyarországi Volkswagen márkakereskedő 2018-ban az előzetes adatok szerint mintegy 15.200 személyautót értékesít. A márka vevőinek 40 százaléka magánszemély. Dalnoki Balázs márkaigazgató úgy fogalmazott, a VW új SUV-jánek sikereire alapozva az eladások jövőre megközelítik a 16.500 darabot.

Töretlen a Golf népszerűsége, legyen elektromos vagy belsőégésű motorral szerelt.

Az értékesített Volkswagenek közül 300-400 tisztán elektromos autó volt.

Jól szerepelt a Skoda is, eladásai 9,5 százalékkal bővültek, 13.800 darabot adott el a 38 márkakereskedés. A Skodánál a céges értékesítés kiugróan magas, eléri a 83 százalékot, a márka ugyanis népszerű a kisebb cégek, bt.-k, kft.-k körében is.

A Porsche Hungaria márkái közül a prémium szegmensbe tartozó Audi szenvedte meg a legjobban a WLTP következményeit, a 14 márkakereskedés mintegy 2400 kocsit adott el. A márka a jövő évben elektromos változattal, valamint több hibrid modellel erősít a piacon.

Tavasszal érkezik az Audi etron

Az Audi e-tron, amelyet két Győrben készült elektromotor hajt, várhatóan márciusban jelenik meg a magyar piacon, induló ára 27,5 millió forint lesz, s az első évben 80-100 darab értékesítésével számolnak – tudta meg portálunk.

Jól fogytak a SEAT-ok is, ebből 26 százalékkal adtak el többet, mint egy évvel korábban. A siker kulcsát a SUV szegmens jelentette. Nő a magánvásárlások aránya, már elérte a 40 százalékot az eladott 1900 darabból.

A VW haszonjármű üzletága az idén 2500 jármű eladásával számol. A használt autó üzletága 2018-ban 7600 járművet értékesített, ez csaknem 10 százalékos növekedés.

A Porsche Hungaria Kft. árbevétele az idén eléri a 330 milliárd forintot.

Eppel János kifejtette, a cég életében 2018-ban sok egyéb extra téma került napirendre. Ilyen volt a WLTP, a személyes adatok védelme, a dízelügy kezelése, az új kereskedői szerződések és új üzleti modellek kidolgozása.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....
2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....
2026.07.04
Egy kamionos rögzítette telefonjával a szokatlan jelenséget. ..
2026.07.04
5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első....
2026.07.04
Kína egyik legnagyobb autógyártója a megfontolt utat választja az európai terjeszkedés során. ..
2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....