eredmény

A Porsche új csúcsokat döntött a kiszállítások terén

2019.01.14.

Erős év a stuttgarti központú sportautó-gyártónak: a Porsche AG 2018-ban világszerte 256.255 autót szállított ki – többet, mint korábban valaha. Ez a korábbi év szintén csúcseredményéhez képest négy százalékos növekedést tesz ki. A legnagyobb arányú gyarapodást a Panamera modellcsalád mondhatja magának, amelyből 38 százalékos növekedés után 38.443 példány talált gazdára 2018-ban. A 911 szintén kétszámjegyű pozitív változást produkált: az új generáció év végi bemutatkozása ellenére a sportautóból 10 százalékkal több, 35.573 fogyott.

„A 911 potenciálja nagyobb, mint valaha,” nyilatkozta Detlev von Platen, a Porsche AG értékesítésért és marketingért felelős bizottságának elnöke. „Éppen az év végén ünnepelhettük az új 911 világpremierjét a Los Angeles-i Autószalonon, mégis a sportautó-ikon 2018-ban több ügyfelet szólított meg, mint az előző évben.” A Macan továbbra is a legsikeresebb modellnek számít 86.031 eladott példánnyal, nem sokkal a 71.458 értékesített Cayenne előtt.



Kína: továbbra is a legnagyobb önálló piac



A kínai piac 2018-ban is ragaszkodott elsőségéhez, sőt, 12 százalékos gyarapodást követően ezúttal 80.108 jármű fogyott itt. Az eladási rangsor második helyén az USA áll három százalékos növekedéssel (57.202 átadott jármű). Az európai kiszállítások az előző évhez viszonyítva kis mértékben csökkentek. „Az új WLTP tesztciklusra és a benzines részecskeszűrőre történő váltás Európában fokozott mértékű kihívásokat jelentett 2018 negyedik negyedévében, ami tovább gyűrűzik 2019 első felére. Emellett 2018 februárjában abbahagytuk a dízel üzemű gépjárművek forgalmazását,” tette hozzá Detlev von Platen.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Csütörtökön fontos megbeszélést tartanak a Forma–1 résztvevői, hogy megvitassák, hogyan javíthatnák....
2026.04.08
Vitatott és drága műfaj az elektrifikáció, de hosszabb távon nyereséggel kecsegtet.   ..
2026.04.08
Az AutoWallis igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek, hogy a vállalat növekedési....
2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....
2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..
2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....
2026.04.08
A korai autók karbantartása napi, heti rituáléval járt. Mérföldkőnek tekinthetjük Oscar Zerk....