támogatás

"Pusztaságból erdőt teremtett" - így méltatták Kiss Norbi természetvédő munkásságát Kápolnán

2024.04.11.

"Kiss Norbi és barátai öt év alatt kopár pusztaságból, egy ligetes erdős, két esőkerttel kialakított, ember és állatbarát hellyé változtatták Kápolna Tarna parti részét, két évvel ezelőtt a helyiekkel együtt pedig megvédték a folyót azoktól, akik el akarták pusztítani, folyamatosan vitték Kápolna jó hírét az országban és a világban, ráadásul számos alkalommal rendeztek különleges, izgalmas, bárki számára nyitott találkozókat, ahol Michelisz Norberttól, Essem-ig, világhírű magyar sportolók, zenészek fordultak meg a falunkban.

Mindezt ráadásul teljesen ingyen, Kápolnai barátaikkal együtt közösségi munkában, egyetlen fillér támogatás nélkül tették. Köszönet érte. Az ilyen embereknek ugyanis egy nagy-nagy köszönet, nem áskálódás jár" - fogalmazott Hajdúné Farkas Ildikó kápolnai gyógy- és óvodapedagógus azon a kápolnai Gyümölcsoltó Boldogasszony Napi faültetésen, ahol az ötszörös Európa bajnok Kiss Norbert mellett, Szalóki Péter alpolgármesterrel, Náksi Attila, DJ, zenei producerrel, dr. Illés Zoltán egyetemi tanárral, korábbi környezetvédelmi államtitkárral, Báder Ernő világhírű kápolnai hegedűművész, prímással, Kapin Ricsivel a Szurkolók az állatokért mozgalom alapítójával, valamint dr. Ferencz Zsolt gépészmérnök, autótörténésszel, a detroiti Chrysler Akadémia óraadó tanárával, a kápolnai veterános egyesület, a MEGÉRTE szakmai partnerével együtt bővítették újabb kőrisfákkal a Norbi által megálmodott közösségi erdőt. 
- Az a jó hír, hogy lassan elfogy a hely, hiszen Kiss Norbi öt év alatt annyi EB futamot nyert, hogy valóban egy egész kis erdő alakult ki fél évtizeddel ezelőtti  vállalásából, mely szerint minden győzelmével egy fával bővíti az általa vezetett állat és természetvédő civilszervezet közösségi erdőjét - fogalmazott Szalóki Péter alpolgármester, aki szerint nem csak egy erdő, hanem nagyszerű barátságok is születtek Kápolnaiak és Kiss Norbi csapatának tagja között. 
- Ami most készül, az pedig remélem mindenkit büszkeséggel tölt majd el, hiszen Kiss Norbi kápolnai állatvédő alapítványának két önkéntese, Báder Ernő, prímás, hegedűművész és Náksi Attila dj, zenei producer egy közös zenei produkcióra készül, amely elmondásuk szerint, modern feldolgozásban, a fiatalok számára is befogadhatóvá, vonzóvá teheti a modern keresztény zenei kultúra világszerte népszerű karácsonyi dalát, a Stille Nacht-ot. 
- Amit Kiss Norbiék Kápolnán tesznek, azt nevezik közösségi természetvédelemnek, amit én minden erőmmel támogatok, mert az egyetlen esély arra, hogy közösségek fákat, madarakat, állatokat magukénak érezve, azokat  óvjanak és védjenek - fogalmazott dr. Illés Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszteri biztosa,  aki szerint Kiss Norbi nemcsak az autósportban van a világ élvonalában, de abban az örvendetes tendenciában is, hogy a világ motorsportjának egyre több neves képviselője válik természet és állatvédő aktivistává, ami emberek milliói számára jelenthet jó példát. 
 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....