Rába Járműipari Holding Nyrt.

A Rába eladta a vörös báró luxusszállodáját

2021.05.18.

Győrben csak Kis Hiltonként ismerik. 1985-ben adták át, most másfél milliárdért egy meg nem nevezett vásárlóé lett.

Jöttek a Rába amerikai vevői Győrbe, de nem volt a városnak méltó szállodája. Ezért Horváth Ede, a Rába Magyar Vagon és Gépgyár vezérigazgatója úgy döntött, épít egy luxusszállodát. A Káptalan dombon történelmi környezetben meg is valósult, Győr első szállodája volt, amelyben volt úszómedence és szauna.

A Hotel Konferencia internetes oldalán még nincs jele az eladásnak, továbbra is ajánlják magukat. Kattintás a képre. Fotó: Hotel Konferencia

A rendszerváltás után Hotel Konferenciaként megnyitotta kapuit a piac előtt. Számtalan lakodalmat, bált, konferenciát tartottak itt. A 15 szoba azonban üzletileg nehezen termelte ki a nyereséget, így a Rába már legalább tíz éve árulta. Vevő azonban nem akadt. Kevés szoba, bővítési lehetőség nincs, így aztán vevő híján maradt minden a régiben. A szálloda akkor volt luxus, amikor építették, azóta az évtizedek igencsak visszavettek a csillagokból, igaz, a belvárosban pazar helyen fekszik. A székesegyház és a püspökvár mindössze pár lépés.

Hétfőn a Rába a BÉT honlapján közölte: közgyűlési előterjesztésben meghatározott árverési feltételekkel árverésre bocsátotta a 9021 Győr Apor Vilmos püspök tere 3. (Hrsz. 7445) cím alatti ingatlanát. Az MNV Zrt. 2021. május 14. 20 órai végleges eredményhirdetése szerint a legjobb nyertes ajánlat 1.455.420.000 Ft.

A vevő egyelőre nem ismert, de majd biztosan kiderül, ki mondhatja el magáról, hogy megvette az életében már vörös bárónak nevezett Horváth Ede féle Kis-Hiltont.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....