Alexander Albon

A Red Bull nem akarja húzni Perez és Hülkenberg idejét

2020.11.02.

Alexander Albon ismét elszalasztotta a feltámadás lehetőségét, a Portugál Nagydíjon nem sikerült pontot szereznie. A thai pilóta 12. helyen ért célba, míg csapattársa, Max Verstappen ismét a dobogóra állhatott. Egyre bizonytalanabb a fiatal versenyző jövője az Auto Motor und Sport beszámolója szerint.

Chrisitan Horner, a Red Bull csapatfőnöke a verseny után elmondta, hogy igyekeztek a kerékcsere időzítésével segíteni Albont és kiszedni a forgalomból, de ezután sem javult a tempója.

“Arra számítunk, hogy Imolában erős teljesítményt fog nyújtani. Sajnos idén már nincs sok verseny, úgyhogy hamarosan már a következő szezonra kell koncentrálnunk, szóval a következő hetekben a pilótkérdésben is döntést kell hoznunk.” – mondta Horner.

Horner elmondása szerint azt is figyelembe veszik, hogy a döntés halasztásával talonban tartják a többi jelöltjüket, mert ők nem akarnak aláírni máshová, amig a Red Bull lehetőség nyitott. Itt minden bizonnyal Nico Hülkenbergre és Sergio Perezre gondolt a csapatfőnök, akik a hírek szerint jó eséllyel pályáznak Albon ülésére.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....
2026.06.09
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely....
2026.06.09
A New York-i közlekedési hivatal egy 2023-as kísérlet után mintegy 100 csomópontra bővíti....
2026.06.09
Ami a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szabadalmi bejegyzések számát illeti, a Toyota teljes....
2026.06.09
Harmadik alkalommal rendezik meg június 12-14. között az Országos Kamionos Találkozót a békéscsabai....
2026.06.09
A BMW Group és a Mistral AI közösen dolgozik az új modellek ütközésszimulációjában alkalmazott....
2026.06.09
Júniusban mutatják be a Peaq-et, a csehek új zászlóshajóját.   ..
2026.06.09
Elsőként a diszkont légicégek közül a Wizz Air fokozatosan elérhetővé teszi flottáján a Starlink....
2026.06.09
Dupla győzelemmel zárta a Supermoto-világbajnokság futamainak keretén belül zajló SM junior Európa-....
2026.06.09
Mintegy tíz új modellnévre adott be kérelmet az olasz szabadalmi irodához a Ferrari, ebből pedig....