Formula Student

A Red Bull Racing doktora tesztelt Tökölön

2016.03.29.

Élete egy álompálya: kölyökként rali autót vezetett, aztán Formula versenygépet, egy éve a Red Bull Racingnél mérnök, és olykor régi csapatának is segít.

 

                                                                                                           FOTÓK: PAPP MARCELL

 

Az Autószektor olvasói már megismerhették Kling Sándort, aki az egyik legdinamikusabb szakma doktora és tavaly óta egy szuper-technológiával működő Forma 1-es csapat mérnöke.

Már fiatalon példakép

A műfajt globális járműgyártók és felsőfokú oktatási intézmények hozták létre: a Formula Student célja, hogy már az egyetemi évek alatt gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek a hallgatók, akiknek csapatai autóépítő cégként működnek, kivitelezési tervvel, főmérnökkel, maketingessel, pr-essel, éves költségvetéssel, amihez meg kell szerezni a forrásokat.

Főleg a globális járműiparból érkeznek a támogatások: van cég amelyik pénzzel, van amelyik alkatrészkészítéssel, van amelyik logisztikai háttérrel segíti a csapatokat, melyeknek száma már meghaladta a hatszázat.

Az első versenyt az USA-ban rendezték 1981-ben, a szabályzat szerint olyan szériaérett prototípust kell készíteni, melynek használó nem professzionális pilóták. Az autóknak nemcsak gyorsnak és megbízhatónak, de árban is piacképesnek kell lenni. A sorozat belsőégésű motorosokkal indult, de a járműipari trendeknek megfelelően egyre több csapat épít villamoshajtású autót.

A szponzorok célja, hogy már a diploma megszerzése előtt gyakorlati tapasztalatot szerezzenek a mérnökhallgatók, akik ezért keresettek az ágazatban.

Jó példa erre a harmincéves Kling Sándor, aki szaktudását a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzete, miközben rengeteget tanult a Formula Racing Team műhelyben, ahol már tizenegyedik versenyautó építik a mérnökhallgatók.

Klasszikus karrierépítés

Három éve még Kling Sándor volt a BME Formula Racing Team kapitánya és a 2013-ban, a gönyűi kikötőben rendezett magyarországi futam győztes csapatának egyik pilótája is. Már gyerekkorában is megcsapta a benzingőz, nem véletlenül, mert édesapja többször vitte raliversenyre. Látva autószeretetét nagypapája 11 évesen megtanította vezetni. Egyetemi tanulmányainak harmadik évében került a BME Formula Student csapatába, ahol gokartos rutinjának köszönhetően pilótáskodott, de aztán ennél is jobban érdekelte a versenyautó építés, és leginkább a szálerősítéses kompozitok világa.

Kling Sándor életében meghatározó volt a BME és az FRT: második formulás évében a csapat kompozit csoportvezetője lett, miközben a méretezési és gyártási technológiákat a lehetőségekhez képest a legmagasabb szintre fejlesztette. Czigány Tibor professzor ajánlatára választott kompozit kutatási témát, így doktorátusa megszerzéséig az egyetemen és a formula csapatban maradt.

Királykategóriában működik

Két éve a németországi Formula Student versenyen, Hockenheimben megismerkedett a főbíróval, aki munkaidőben a Red Bull Racing mérnöke és az ő ajánlásával interjúra mehetett Kling Sándor a csapat angliai központjába, ahová felvették és tavaly februártól már Milton Keynessben lakik. Munkahelye a Red Bull Racing structures analyst részlege, ahol a mérnökök feladata a váz, motor, futómű és aerodinamikai fém-, valamint kompozit-alkatrészek szilárdságtani és rugalmassági vizsgálata, valamint minél könnyebb elemek tervezése Forma1-es autókhoz.

Újra itthon és újra pilótaülésben

Ünnepekkor hazalátogat és tavaszi szabadsága alatt arra is időt szakított Kling Sándor, hogy találkozzon egykori csapattársaival, akik új autót építettek, immár a tizenegyediket, miközben tesztelnek is. A BME Formula Racing Team FRC-006-os utascellája is karbon-kompozitból készült és mind a négy kerekét villanymotorok hajtják.

A tököli reptér tesztpályáján jól vizsgázott a gép, ezt tükrözi Kling Sándor lelkesedése, miután kiszállt az autóból, mely „nagyon gyors és tényleg igazi vezetési élményt nyújt, és érezhetően komoly a teljesítménye, amit jól visz át a talajra négy kerékagyba épített villanymotor.”

F1 és FS: azonosságok és különbségek

Arra a kérdésre, hogy mi a különbség és mi az azonosság jelenlegi munkahelye, a Red Bull Racing és egykori csapata, a BME Formula Racing Team között, Kling a következőt válaszolta: A lényeg ugyanaz, a Forma 1-ben is prototípust kell gyártani, ráadásul gyorsan, viszont jelentős az eltérés a költségkeretben... A Formula Studentben és az F1-ben is az a jó, hogy nem kerülnek polcra a tervek, hanem elkészülnek, ez pedig annak megy igazán, aki már korábban megismeri a teljes autóépítési folyamatot. A királykategóriában is elismerik és foglalkoztatják a formula studenteseket, nem véletlenül van a kollégák között több olasz, spanyol, német portugál és immár magyar mérnök is.

Plusz egy verseny

A tököli teszt után nem sokkal dőlt el, hogy új villanyautójával a BME Formula Racing Team a tervezett három helyett idén négy nemzetközi versenyfutamon is indul: Boriszov Dániel csapatkapitány az Autószektornak elmondta, rajthoz állnak a németországi Neuemünsterben, az angliai Silverstone-ban és mindkét magyarországi futamon, melyet a Győr közeli Gönyű kikötőjében rendeznek.

Formula Student

Minden Formula Student futamon a gépátvétellel egy időben ismertetik műszaki és pénzügyi terveiket a csapattagok angolul, aztán jön a gyorsulás és a fékpróba. A dinamikus versenyszámok csúcsa az endurance futam: az egy kilométeres versenypályán 22 kilométert kell megtenniük a versenyzőknek, itt a tüzelőanyag–takarékosság mellett az állóképességet is vizsgálják és természetesen az időt is mérik.

FOTÓ: PAPP MARCELL

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
A BMW Group az év első negyedévében világszerte összesen 594 671 darab új autót értékesített. A....
2024.04.16
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – az Útinform reggeli jelentése. ..
2024.04.16
A Porsche sportautó-gyártó tavaly több nyereséget ért el. Ebből a dolgozók is profitálnak. A....
2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....
2024.04.15
Miért áll egy kihegyezett versenyautó egy hófödte versenypályán, és miért sorakoznak mögötte....
2024.04.15
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és az Audi Hungaria tárgyaló delegációi közötti....
2024.04.15
Az Audi több mint 20 új, tisztán elektromos, plug in hibrid és hagyományos, belső égésű motorral....
2024.04.15
Április 9-én Pekingben mutatta be legújabb, működésének első öt évében kapacitás- és....
2024.04.15
Erősen indította az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága az idei évet, miután 16 százalékkal....