Bentley

Régi-új vezető a Bentley élén

2014.04.16.

A Volkswagen-csoport motorsport képviselője, Wolfgang Dürheimer ismét átveszi át a brit luxusmárka irányítását idén júniustól.

Dürheimernek nagy tapasztalata van a prémium gyártókról, hiszen korábban dolgozott már a Porschénál, a Bentley-nél és a Bugattinál is. Idén nyártól Dr. Wolfgang Schreibert váltja a Bentley élén, a korábbi vezérigazgató pedig egy új vezető beosztást kap a Volkswagen-csoporton belül.

Dürheimer irányításával fejlesztette ki a Porsche a Cayenne első és második generációját – ez a szaktudás nagy szerepet játszhatott a kinevezésében, mivel a Bentely is hamarosan be akarja mutatni az első szabadidő-autóját, amely állítólag a harmadik generációs, 2017-re tervezett Cayenne-nel műszaki alapokra épül.

Dürheimer fő feladata az lesz, hogy az új Bentley modellek fejlesztését felügyelje és irányítsa. Ebbe nem csak a már említett SUV kifejlesztése, hanem új hajtásláncok (dízel és benzines hibrid) kifejlesztése is beletartozik.

A Bentley-nél végzett munkája mellett Dürheimernek a Bugatti működését is felügyelnie kell, emellett a Volkswagen egyik bizottságába is beválasztották, amely az észak-amerikai és a kínai piacért felel.

Dürheimer 1986-tól a BMW-nél dolgozott, ahonnan 1999-ben lépett be a Porschéhez. 2001-ben lett a sportautó márka fejlesztési igazgatója, ezután egy sor új modellt fejlesztetett ki, amivel megalapozta a Porsche máig tartó lendületét. 2011-ben a Bentley és a Bugatti vezérigazgatója lett, 2012-ben pedig az Audi fejlesztési igazgatójának nevezték ki.

A Bentley tavaly rekord évet teljesített, az eladásokat 19 százalékkal, 10120 autóra növelték, a profit pedig elérte a 167,7 millió eurót.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....
2026.06.30
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen....