Toyota

Rekord felvásárlásra készül a világ legnagyobb autógyártója

2025.04.30.

Bár a Toyotának több más globális autómárkában is van részesedése, ezúttal saját beszállítóját és a cégcsoport egyik legrégebbi tagját tervezi felvásárolni. A cél a Toyota belső struktúrájának harmonizálása, illetve nagyobb befolyás megszerzése a cég működésére.

A Toyota Motor Corporation (TMC) elnöke, Tojoda Akio tett javaslatot arra, hogy a világ első számú autógyártója vásárolja meg a Toyota Industries Corp. nevű céget. A dolog egyszerre jelent szimbolikus és racionális lépést a cégcsoport átalakítása szempontjából. A javaslat értelmében a TMC 42 milliárd dollárt fizetne (ez az éves magyar nemzeti össztermék több mint egyhatoda) a 135 éve alapított cégért. 

A Toyota Industries már csak azért is kiemelten fontos vállalat a TMC szempontjából, mert az ipari szövőszékek gyártására létrehozott vállalatot még Tojoda Akio dédnagyapja, Szakicsi alapította. Ebből a cégből született meg aztán maga a Toyota autógyártó vállalat is, amelyet Szakicsi fia, Kiicsiro alapított 1937-ben.

A házon belüli felvásárlás első hallásra fura ötletnek tűnhet, hiszen ez kicsit olyan, mint amikor az egyik zsebünkből tesszük át a pénzt a másikba. A valóság azonban más képet mutat: a Toyota és a köréhez tartozó leányvállalatok esetében gyakori, hogy bizonyos mértékig tulajdonrészük van egymásban. Így például a Toyota Industries is rendelkezik 9,1 százaléknyi tulajdonrésszel a TMC-ben, azaz a felvásárlással a Toyota a saját részvényeit is visszavenné.

Az üzlet másik hasznos vonzata az lenne, hogy a jelenleg a Toyota beszállítójaként működő Toyota Industries működésére is közvetlenebb hatása lenne a TMC-nek, ha sikerülne azt felvásárolnia és kivezetni a tőzsdéről. Ekkortól ugyanis a TMC-nek kevésbé kellene arra ügyelnie, hogyan alakul a részvénybefektetések megtérülése, és a Toyota Industries tevékenysége szorosabban igazodhatna a TMC hosszú távú stratégiájához. A Toyota Industries jelenleg alkatrészeket, motorokat és RAV4-eseket gyárt a Toyota számára.

A 68 éves Tojoda Akio tehát továbbra is aktív és fontos szereplő maradna a TMC életében, bár 2023-ban hivatalosan átadta a cég vezetését az addig a Lexust irányító Koji Satónak. Akiónak magának is van közel egyszázaléknyi részesedése a TMC-ben, és a most javasolt felvásárlás finanszírozásába szintén szeretne beszállni. 

Tojoda Akio annak ellenére jelentős befolyással bír a TMC működésére, hogy lemondása előtt megcsappant a támogatottsága, hiszen a korábbi 96 százalékról 72-re csökkent a rá szavazók aránya. Ez akkoriban történt, amikor a Toyotának arról kellett döntenie, hogy felszáll-e arra a vonatra, amely kizárólag a villanyautózásra tesz fel mindent, vagy a cég megtartja multienergia-stratégiáját, és a tisztán villanyhajtású modellek mellett továbbra is kínál öntöltő és plug-in hibrideket. 

Az élet Akiót igazolta, hiszen a vásárlók szerte a világon – immár közel másfél évtizede – a Toyota hibridjeit tartják a legjobbnak, és annyi megrendelés érkezik a cég öntöltő hibridjeire, hogy olykor már várakozási idővel is számolnia kell a leendő tulajdonosnak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.10
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki hófúvás miatt Magyarország területére 2026....
2026.01.10
Indiában még ma is szolgálnak emberi hajtású riksák.   ..
2026.01.10
A város teljes területén szombattól egy héten át ingyenes a parkolás és a közösségi közlekedés -....
2026.01.10
A kínai autógyártók rendkívül vegyes teljesítménnyel zárták a 2025-ös évet. Miközben több márka....
2026.01.10
A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon,....
2026.01.10
A Volkswagen ID.4 kis akkumulátorral és gyengébb villanymotorral kelleti magát egészen baráti áron....
2026.01.10
A RacingNews365 kérésére rövid közleményben reagált a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a....
2026.01.10
Több jármű összeütközött, emiatt teljes szélességében lezárták az M1-es autópálya Budapest felé....
2026.01.10
A BMW Csoport 2025-ben világszerte 2 millió 463 ezer 715 járművet szállított ki, ami 0,5 százalékos....
2026.01.10
Ahogy az már hagyomány, az év vége elhozta a számvetés idejét, jólesik ilyenkor visszagondolni az....