közlekedés

Rekord forgalom volt a határokon

2018.12.27.

Rekordnagyságú forgalom volt a Csongrád megyei határátkelőhelyeken az ünnepi hétvégén, több mint 414 ezer utazó lépte át a határt péntektől szerdáig 

Szabó Szilvia elmondta, a legtöbben vasárnap választották a megye átkelőhelyeit, aznap a 125 ezret is meghaladta az átutazók száma.

A rendőrség a szerb és a román társszervekkel együttműködve az átkelőhelyeket teljes kapacitással működtette, sőt a legkritikusabb időszakokban a belépőoldali sávok egy részén is kilépőforgalmat kezeltek - tudatta a százados.

A következő napokban mindkét irányban jelentős forgalomra számít a rendőrség a Csongrád megyei határátkelőhelyeken. Elsősorban Röszkén és Csanádpalotán fordulhat elő, hogy a dinamikusan megnövekvő forgalom miatt várakozás alakul ki. Jövő hét közepétől pedig már a belépőoldalon lehet hosszabb menetidővel számolni - közölte a szóvivő.

Torlódások esetén Szerbia felé és onnan Magyarországra célszerű a naponta 7 és 19 óra között igénybe vehető tiszaszigeti, az ásotthalmi, a bácsalmási, a bácsszentgyörgyi közúti határátkelő felé kerülni vagy az egész nap működő hercegszántóit választani. Akik Romániába vagy onnan Nyugat-Európa felé szeretnének utazni, igénybe vehetik a szintén 24 órás nyitvatartással működő kiszombori vagy battonyai átkelőt.

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....