Busexpo

Rekord látogatottsággal zárt az idei BUSEXPO

2014.04.25.

A buszos rendezvényen jelentették be az első Turisztikai Kerekasztal létrejöttét is.


Helyi és távolsági járatok számára készített M.A.N. buszok

Látogatócsúcsot döntött a NiT Hungary által szervezett idei BUSEXPO. A szektor legnagyobb hazai eseményén messze többen vettek részt, mint az első, tavalyi rendezvényen. Az ingyenes kiállításon a gyártósorról frissen legördült magyar busz mellett a külföldi gyártók újdonságai is bemutatkoztak Zsámbékon. Az ágazat legégetőbb szakmai kérdéseit feszegető konferencián pedig többek között bejelentették a 12 szervezetet magába tömörítő első magyar Turisztikai Kerekasztal létrejöttét is.

 Az időjárás is kegyeibe fogadta az idei BUSEXPO-t, és a remek időben több mint félezer látogató érkezett a zsámbéki Drivingcamp Hungary területére, felülmúlva ezzel hazánk legnagyszabásúbb buszos rendezvényének tavalyi sikerét. A NiT Hungary, azaz a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete vitatott témákat körbejáró előadásokat szervezett a konferenciára, ahol olyan szakemberek adtak elő, mint dr. Völner Pál, a NFM infrastruktúráért felelős államtitkára, aki egyben a rendezvény fővédnöke is volt, vagy Vitézy Dávid, a BKK Zrt. vezérigazgatója, Zsákay László, a BKC Zrt. turisztikai divízióvezetője, illetve Dr. Sárközi György, a VOLÁN Egyesülés elnöke.


Credo Innovell 12

 A konferencia különjárati szekciójának legnagyobb bejelentése a Turisztikai Kerekasztal létrejöttéhez fűződik. A preambulumot április 24-én írják alá, akkortól lép életbe. „Nagyon fontos volt számunkra, hogy az első magyar Turisztikai Kerekasztal létrejöttét nálunk, a BUSEXPO-n jelentse be Máté Gábor, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. turisztikai divízióvezetője. A 12 alapító szervezet egyikeként ugyanis a NiT Hungary szívén viseli a budapesti turisztikai célú autóbusz-közlekedés problémáit. Ezzel a preambulummal egy konzultatív testületet hozunk létre, amely április 24-től egyfajta szakmai fórumként működik, és olyan égető kérdéseket tárgyal, mint például a főváros nevezetességeinek megközelítése busszal” – mondta Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára. A rendezvény főszervezője nagyon büszke arra, hogy látogatói rekordot döntöttek: „Az összes parkolót meg kellett nyitnunk, s a tavalyi siker után további megerősítést ad nekünk ez a rekord” – nyilatkozta.

A 2700 négyzetméteren felvonuló 33 kiállító között a legnagyobb hazai és külföldi buszgyártók és a beszállítóipar is képviselte magát. A kiállított buszcsodák között a közönség először láthatta a magyar fejlesztésű, kétszárnyú Credo Inovell 12-t, és meg lehetett tekinteni a Mercedes-Benz Citaro G BlueTec®-Hybrid autóbuszát is, amilyenből Kecskeméten adtak át a közelmúltban 25 darabot. De a helyszínen volt egy MAN Neoplan Cityliner is, amely pontosan ugyanolyan jármű, mint amilyennel az FC Bayern München futballcsapata is utazik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.29
Május 1-jével ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a gyalogosok, kerékpárosok és a kikapcsolódni....
2026.04.29
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség a férfi ellen, aki sportkocsijával halálra gázolt egy idős nőt....
2026.04.29
Az Európai Unió ösztönzi a kerékpározást, de nem teremti meg hozzá mindenhol a biztonságot. Az....
2026.04.29
Mára az SUV-k adják a Lexus palettájának gerincét. A japán márka mostanáig nagyjából nyolcmillió....
2026.04.29
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és....
2026.04.29
Sokkal inkább a japán piacos V37 utódjáról lehet szó, mint a sokak által várt R36-ról. ..
2026.04.29
A Renault és a Roland-Garros hosszú távú partnersége idén egy újabb izgalmas mérföldkőhöz érkezett....
2026.04.29
Nem fogja hagyni az FIA, hogy a Forma–1 csapatai előnyszerzésre játsszák ki a rajtok....
2026.04.28
Az ausztrál kamionok nem a formájukkal, hanem a 3-7 pótkocsiból álló szerelvényekkel keltenek....
2026.04.28
A kompakt elektromos SUV és Sportback nevű kupé testvére jobb minőségű belső térrel, gyorsabb....