fejlesztés

Rekord számú Scania szabadalom

2015.03.13.

A Scaniánál felgyorsult az innovációs tevékenység, aminek eredményeképpen 2014 folyamán szinte minden nap nyújtottak be szabadalmi dokumentációt, összesen 357 darab kérvény érkezett a tehergépkocsi gyártótól. A Svéd Szabadalmi Hivatal által kiadott összesítés alapján ez a mennyiség az ugyanattól a vállalattól érkezett legtöbb kérelem, de ugyanakkor a Scania számára is új rekordot jelent.

A Scania már 2013-ban megdöntötte korábbi rekordját 285 benyújtott szabadalmi kérvénnyel. „Az elmúlt években mondhatni elkényeztettek bennünket munkavállalóink a rekordmennyiségű találmánnyal.” – mondta Stina Sjögren Paulsson, a Scania szabadalmi osztályának vezetője. „Jó esély van rá, hogy a 2014-ben elért szintet idén megdöntjük.”

A Scania központja Svédországban

„A szabadalmak a fejlesztések során kiemelt hangsúlyt kapott területekre és termékekre koncentrálódnak, így például az elektronikai és az irányítási rendszerek terén volt a legjelentősebb növekedés. De szintén sok szabadalmi oltalom született a motorokhoz kapcsolódóan. Mindeközben a hibrid technológia terén csak néhány kérelmet nyújtottunk be.”

A Scania eredetileg a svédországi Södertäljeban működő, majd később Brazíliában, Sao Paoloban létrehozott Kutatási-Fejlesztési osztálya a maga 3.500 fős állományával a legnagyobb ilyen jellegű szervezet a svéd vállalatok között.

„Büszkeséggel tölt el, hogy a Scania Európa egyik legaktívabb vállalata az innovációk tekintetében.” – mondta Harald Ludanek a Scania kutatás-fejlesztésért felelős alelnöke. 

Ludanek úr szerint a jövőbeli sikereket a ma elindított termékfejlesztésekkel lehet megalapozni. „Tisztában vagyunk azzal, hogy az autóipar nagy változás előtt áll. A megbízható hajtáslánc-technológiákat elektronikus platformmal ötvözve új lehetőségek nyílnak meg ügyfeleink üzletmenetének optimalizálására. Erre a területre koncentrálva tehetjük le jövőbeli sikereink alapjait.”  

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.08
Kétszáz litert már leszívott, mire megcsípték. ..
2026.09.08
A Geely 1000 V-os architektúrát fejleszt, hogy az autógyártó egyik prémium márkájának zászlóshajó....
2026.09.08
Annak ellenére növelte előnyét a Toyota a második helyezett BMW-hez képest, hogy a japán gyári....
2026.09.08
A BMW Art Cars kollekció húsz guruló műalkotása most először mutatkozott újra együtt Münchenben. ..
2026.09.08
A Honda CB750 Hornet már első pillantásra sem akar szerény motor lenni. A kompakt, agresszív....
2026.09.08
90 helyet 173 km/h, 50 helyett 117 km/h – erős sebességtúllépéseket regisztrált a Bács-Kiskun....
2026.09.08
Tovább drágul az üzemanyag mától Szlovéniában: a dízel és a fűtőolaj ára újabb történelmi csúcsra....
2026.09.08
Bizonytalanná vált az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer 2027. március 1-jére tervezett....
2026.09.08
Már ránézésre is minden szempontból újító a Genesis GV90, ami teljesen új technikai alapokra....
2026.09.07
Az Audi Hungariát nem érinti a Volkswagen Konszern Felügyelőbizottságának legutóbbi, szeptember 3-i....